2010. november 20., szombat

VKF! 38. - 1.Rész: Reform előételek,saláták

Végre elérkezett az idő, hogy elkezdjem eme fantasztikusan finom és egészséges ételek felvonultatását, melyet nemcsak ti, de én is nagyon vártam.

Számomra nagyon nagy megtiszteltetés, hogy ilyen sokan neveztetek erre a témára, amit én hirdettem meg. Köszönöm mindenkinek, aki időt és fáradtságot nem sajnálva jelentkezett és fontosnak tartotta ezt a kiírást. Most ismét nagyon sokat tanulhatunk egymástól. 
Végre egy helyen lesznek a reformételek, melyeket bűntudat nélkül fogyaszthatunk, tudván hogy máris tettünk valami hasznosat egészségünk érdekében.

Aki elfogult lenne e témával, az most meggyőződhet afelől, hogy egészségesen bármit el lehet készíteni, és nemcsak szép az étel, de nagyon finom is. Lehet, hogy néha költségesebb egy-egy ilyen fogás előálítása, viszont úgy gondolom, hogy erre végképp nem szabad sajnálni egy kis plusz kiadást, hisz elsősorban az egészségünk az, ami a legfontosabb. Egy idő után tapasztalni fogjuk, hogy beigazolódik a mondás: Az vagy, amit megeszel.


És akkor tessék hátradőlni és elmélyülni az előételek, saláták sokaságában. Hmm...legszívesebben mindet megenném, és egyszerre :)




Kezdjük egy kis reggeli frissítő itallal Emesétől, szupergyorsan elkészíthető, tele van vitaminokkal és még levesnek is megállná a helyét. Nem kell hozzá más, mint egy kis uborka, kefír, meg lenmagsó, máris megvan a napi energiabomba!







Hogyha pedig ropogtatni szeretnénk mellé valamit, akkor itt van Alexandra mennyei szezámkeksze, ami glutén-, tej- és cukormentes. Fogyaszthatjuk magára is, de príma lehet különféle mártogatosókkal pl. egy grill partyn.








Zsuzsi, a Családi tűzhely blog szerzője egy nagyon egyszerű salátát készített, melyben a karalábét almával keverte, csírával dúsította és különleges, pikáns öntettel koronázta meg. Ínycsiklandó!







Dóra egzotikus gorgonzolás salátája láttán minden ízlelőbimbóm beindult, hisz a gyümölcs-sajt páros mindig tuti befutó. S ha ez nem lenne elég, akkor még Tokaji Borecetet is használt hozzá, ami pazarul illik ehhez az őszi salátához.






Aztán hogy az élvezeteket fokozza, nyúlmáj salátát készített, ami már így magában is extra, nemhogy gránátalmával megspékelve! Íme egy alternatíva kínai kel felhasználására








Ottis egy szerény, de annál finomabb lilakáposztás salátát hozott, ami nemcsak nagyon színes, hanem igazán különleges is. Ráadásul percek alatt összedobható s máris feltölt vitaminokkal. Vacsorára is szerencsés választás!








Judit, a Fahéj Café blog tulajdonosa olaszos előételt-vacsorát készített paradicsommal és sajttal. Kakukkfűvel, fokhagymával ízesítette és teljes kiörlésű pirítóst ajánl mellé. Egyszerű és nagyszerű!







Bori megmutatja hogyan kell egészséges totrillát készíteni, amit tulajdonképpen bármivel tölthetünk fantáziánk szerint. Ezúttal fűszeres húsgombóccal szervírozta, el tudom képzelni micsoda mennyei harapnivaló!!



Dalit gerslivel, azaz árpagyönggyel gazdagított téli salátája jó ötlet lehet ha nem tudjuk hogyan használjuk fel a gerslit. Annyira gazdag saláta, hogy szerintem ebédnek is simán beillene. Fotót sajnos nem mutatott róla, de el  lehet  képzelni :)

Most pedig tartok egy kis hatásszünetet, addig lehet gyönyörködni, nemsokára jövök a főételekkel!

5 megjegyzés:

bodzablog írta...

De jó :))) ma reggel pont ilyet ittunk, csak joghurttal :))))) ez nem lehet véletlen!
Klassz a gyűjtés, nagyon tetszik és kíváncsian várom a többi csodás fogást is. Remek ötlet volt tőled ez a reformosdi, gratulálok :)

Bori írta...

Köszönjük az összegzést, várom én is a folytatást!! :-)

Nadji írta...

Quel menu!!!
Bon week-end et à bientôt.

Vali írta...

Én is várom, most pont jókor lesz ez a gyüjtemény.

Bianka írta...

Nagyon jó összefoglaló