A következő címkéjű bejegyzések mutatása: egyeb. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: egyeb. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. július 22., kedd

Apró trükkök, nagy segítség – Kevesebb kalória, több egészség

fotó: internet

A tapasztalatok azt mutatják, hogy az emberek többsége nincs tudatában annak, hogy mit és miért fogyaszt, általában azt eszik, ami éppen kéznél van, akkor, amikor éppen ráérnek. Hosszú távon ez igen veszélyes megoldás, ráadásul gyermekeinket is az egészséges táplálkozás szellemében kell, hogy neveljük, hiszen ezt nem tanítják egyetlen iskolában sem, sajnos. Pedig igencsak fontos lenne, ezért otthon mindenképp elengedhetetlen a jó példa. Van néhány apró tudnivaló, amivel nem árt tisztában lenni, ha szeretnénk lépéseket tenni az egészségünk érdekében. Összegyűjtöttem néhány fontos tudnivalót, melyek hasznosak lehetnek, ha jobbá szeretnénk tenni az egészségünet, és egyben az életminőségünket:



·        A húsfogyasztás nem káros, ha ésszerűen járunk el: válasszunk egészségesebb húsfajtákat (nyúl, bárány, hal, csirke), és bő zsiradék helyett süssük kevés olívaolajon, vagy kókuszzsíron. Ezen kívül, párolhatjuk fóliába csomagolva sütőben, de grillezhetjük is.

·        Köretként mindig friss- vagy párolt zöldséget társítsunk, krumpli, rizs, vagy tészta helyett. A fehérje-szénhidrát kombonáció ugyanis rendkívül nehezen emészthető, az erjedés során pedig mérgező savak, gázok képződnek.

·        Fehér liszt, és lisztből készült termékek helyett váasszuk a teljes kiörlésűt, ez ugyanis tartalmazza a gabonában található rostot is. A rostok segítik az emésztst, pucolják a beleket. Emiatt javasolt a rendszeres zöldség-gyümölcs, illetve az olajos magok fogyasztása is.

·        A kristálycukrot a jóval alacsonyabb kalóriatartalmú nyírfacukorral helyettesíthetjük. Nem rontja a fogakat, és cukorbetegek is fogyaszthatják. Könnyen lebomlik a szervezetben.

·        Ételeink sűrítésére liszt helyett használjunk zabkorpát, zabpehelylisztet, vagy durumlisztet, ezek kevésbé emelik meg a vércukorszintet. Főzelékek, krémlevesek esetében ezt teljesen elkerülhetjük, mert a legtermészetesebb sűrítési forma a zöldség-gyümölcs maga, amiből az étel készül. Csak turmixoljuk le egy részét, hogy az étel sűrű legyen.

·        Tejtermékekben válasszuk az alacsony zsírtartalmúakat, ezek is szolgálhatnak sűrítésre, az egészségtelen rántás helyett (pl joghurt+kevés zaborpa).

·        Salátákra, szendvicsekre, és mindenre, amit nem melegítünk (nem hőkezelünk), hidegen sajtolt olajakat használjunk: extra szűz olívaolaj, szőlőmag olaj, dió olaj, tökmag olaj stb. Telítetlen zsírsavakban, vitaminban gazdagok.

·        Ecet helyett citromot használjunk savanyításra.

·        Kerüljük a felvágottakat, húskészítményeket, helyette tiszta sonkát, húst válasszunk, ha nagyon muszáj.

·        Margarin helyett kenjük meg a kenyeret kókuszzsírral, vagy csöpögtessük hidegen sajtolt olajjal. Ha pirítva fogyasztjuk, könnyebben emészthető. A sok friss zöldség elengedhetetlen mellé.

·        Cukrozott, szénsavas üdítők helyett frissen préselt gyümölcsevet, szénsavmentes ásványvizet, gyógyteákat igyunk.

·        Ételeink elkészítésénél törekedjünk arra, hogy minél több zöldséget, gyümölcsöt adjunk hozza, ezzel növeljük az étel tápértékét, és egyben csökkentjük a kalóriatartalmát.


2014. április 23., szerda

Epres tiramisu torta és házassági évforduló



A recept ugyanaz, mint itt, de ezúttal szív tortaként készítettem, 9. házassági évfordulónk alkalmából, ami éppen április 15.-én van.
Nagyon szeretjük a tiramisut, epresen méginkább, és hát színre is ez volt az alkalomhoz illő :) 
Vigyázat, tényleg nagyon hamar fogy! 

Egy fotó, házasságkötéskor...


És egy most, 9 évvel utána


Azóta sokkal szebb, sokkal boldogabb az életem, amióta ez a csodálatos férfi áll mellettem. És azt hiszem, ez egyre csak fokozódik, ahogy telnek az évek!

2013. augusztus 23., péntek

Egy nyaralás margójára: BIBIONE

-->



Az olasz tengerparti üdülőhelyek legészakibb megállója Lignano (linnyánó), alig néhány kilóméterrel tovább következik Bibione, majd Jesolo.

Tenger és part
Bibonéban elsősorban az Adria gyönyörű kék vizét, és a selymes, aranyszínű homokot csodálhatjuk meg. 


 
este a kikötőben
Bibione is több részből áll, mi a Pineda részén voltunk. Azt hiszem, ezidáig ez volt a legpuhább tengerpart azok közül, ahol eddig jártam. Minden reggel átfésülik a homokot, ezért minden nap tisztított, kellemesen bársonyos homokpart fogadja a túristákat. 







Kagylót ritkán találni, szeles időben viszont többet is kihord a partra a víz, ilyenkor érdemes gyűjteni. A parton gyalogolva, néhány helyen kifejezetten ritka kagylókkal is találkozhatunk, érdemes hát egy sétát tenni.A víz sekély, bátran bennébb lehet merészkedni, ezért gyerekek számára is ideális, hiszen lassan mélyül.


 Hőmérséklete nagyon kellemes, langyos, kényelmesen lehet úszkálni, ha viszont a szél feltámad, akkor az ember vagy megtanul együttműködni a hullámokkal, vagy élvezhetetlen a dolog. 


A parton mindenütt napernyők sorakoznak, katonás rendben, sehol nincs összevisszaság, rendetlenség, vagy szemét. Ezeket  szállodák, apartmannok lakói vehetik igénybe, de bérelni is lehet. 


Nyugodtság, csend van egész nap, semmi zsúfoltság, ezért a parton valóban lehet pihenni, sőt, még aludni is.

Felfújhatós cuccokhoz kompresszort is használhatunk, de csak délelőtt 10:30-ig. Ennivalót a parton kizárólag friss kókuszt árulnak, szóval nincs az, hogy valaki percenként ordibál, hogy ezt vagy vegyél. Ezen kívül nagy ritkán egy-egy néger árus kínálja portékáit. A szabály viszont az, hogy aki ezektől vásárol, akár 10 ezer euróra is büntethetik.

Szállás
A szállás viszonylag drágának mondható az olasz tengerparton, a szolgáltatások pedig nagyon korlátozottak.




Az apartmann, melyben mi laktunk (7-en), tartalmazott két szobát, egy nappalit, két fürdőszobát, egy konyhát, és egy nagy erkélyt. Kisméretű televízió, hűtőszekrény fagyasztóval, teljes konyhai felszerelés, mikró, állandó melegvíz és áram. Légkondi nem volt, és árnyákoló sem a teraszon, csupán egy ventilátor a nappaliban. Szúnyog elleni hálóval felszereltek az ablakok, és sötétítő roló is van. A házban több apartmann is van, de olyan csend van, hogy szinte észre sem lehet venni, hogy milyen sokan laknak benne. Az udvaron három medence található (egyik jacuzzi), napozó ágyakkal, itt 9-13, illetve 15:30-21:00 óra között lehetett tartózkodni. 




Mindez 1100 euróért 7 éjszakára, plusz fejenként minden napra 50 cent idegenforgalmi adó, és akkor még a kaja meg az út sehol nincs.

Szieszta időszak
13 órakor szinte minden bezár, és 16:30-ig tart a szieszta időszak.

Internet
Wifi nagyjából mindenhol van, de az internetre csak jelszóval lehet csatlakozni, ehhez kártyát kell vásárolni.  Ez a kártya egy hétre például 25 euró, szóval ez a dolog arrafelé nincs kiépítve.

Gasztronómia
Nem kérdés, hogy az olaszok igen kiváló, kifinomult gasztrókultúrával rendelkeznek. A legjellemzőbb a pizza, a tésztafélék, illetve a különféle tengeri ételek. Az ügynökség jóvoltál részt vehettünk egy zenés-táncos esten, ahol spagettit, bort meg üdítőt is kaptunk. Négyünknek hét adag spagettit kellett volna elfpusztítani, hát, próbálkoztunk, de nem ment :)))




A pizzák nincsenek agyonpakolva mindenfélével, de az a két-három alapanyag, ami rajta van, az maga a menyország. A legfinomabb  szerintem az articsókás és a sonkás-rukkolás.  A pizzakészítő fiúk úgy dobálják a tésztát a levegőben, hogy azt látni kell.



Nagyon finomak a péksüteményeik, a sokféle olívabogyójuk, az isteni sajtféleségek, de olyan drágán adják, hogy jobb, ha nem is beszélünk róla.  

torta ghiotta con crema al limone
focaccia al rozmarino tullio
Egy félikolós kenyér például 3 euró körül van, és 25 dkg natúr olívabogyó 5 euróba kerül. Megkóstolni pedig muszáj, mert tényleg isteniek. Egyik gyakran használt alapanyaguk az articsóka, de a mozzarella és a rukkola saláta is elterjedt. Isteni a fagyijuk, krémes, és intenzív ízű, a legegyszerűbbtől a legextrább ízeket is megkóstolhattuk.


Gyümölcseik annyira ízesek, hogy sosem tudtam eleget enni belőlük. Dinnye, szőlő, barack, hmmm! Érződik rajtuk, hogy nap érlelte, és nem szállítás közben értek. 
Többféle grillezett halat, meg tengeri kütyüt kóstoltunk, és az volt ezekben a legjobb, hogy mindig nagyon frissen készítették, jó minőségű alapanyagokból.


Azt tapasztaltam, hogy a legolcsóbb extra szűz olívaolajuk (3 euró egy fél liter!!) is nagyon finom. Egyébként ezekből érdemes többet is felvásárolni, mert jobb árban vannak, mint itthon. Mint ahogyan tésztafélét is érdemes hazahozni, hiszen szebbnél-szebb, jobbnál-jobb fajtákat árulnak.

Emberek
Már tapasztaltam régen is, amikor Szardínia szigetén jártam, hogy az olasz emberek mindig jókedvűek, hihetetlen temperamentummal rendelkeznek, nincsenek elhízva.Most is ugyanezt mondhatom el. Nyilván a mediterrán éghajlatnak, a kiváló ételeknek, meg a normális életkörülményeknek tudható be mindez, de valószínű, hogy génjeiknek is köszönhetik. Az olasz férfiak ritka szépek, soha egyetlen országban sem láttam ennyi gyönyörű pasit. Szóval az olaszok mindig mosolyognak, énekelnek, vagy éppen táncolnak, mulatnak. Hihetetlen, mennyire tudnak élni. Egy étteremben, a pizzára várva hosszasan néztük, ahogyan a sok pincer örömmel és szuper gyorsasággal jön-megy, hát, komolyan mondom, a kaja mellett ez is kész élmény volt. Amikor pedig koktéloztunk egy csodás helyen, a pasi olyan gyönyörű hangon és szívhezszólóan énekelt, hogy reggelig is szívesen hallgattam volna.


sex on the beach koktél

Mindent összevetve, csodás környezetben, remek emberek közt, kiváló ételekkel kényeztetve tölthettünk el egy csodás hetet. Azért persze jó volt hazajönni, de hazafele folyton ezt ismételgettem: “Vissza akarok menni!”

nővéremmel