2022. április 24., vasárnap

Töltött palacsinta sütőben (sós)



Hozzávalók 4 személyre:

A palacsintához: 

  • 40 dkg liszt
  • 1 tojás
  • 5 dl víz
  • 1 dl tej
  • 2 evőkanál olaj
  • 0,5 teáskanál só
  • 0,5 teáskanál szódabikarbóna
  • pici cukor


A töltelékhez:

  • 50 dkg darált sertéshús
  • 60 dkg paradicsom
  • 1 kisebb vöröshagyma
  • 10 dkg sárgarépa
  • 5 dkg zeller
  • 4 evőkanál olaj
  • 1 evőkanál cukor
  • 1-1 evőkanál bazsalikom és oregánó
  • só, őrölt bors


A mártáshoz: 

  • 5 dkg vaj
  • 5 evőkanál liszt
  • 5 dl tej
  • só, őrölt bors
  • a tetejére reszelt sajt

Elkészítése: 


  • Egy serpenyőben 2 evőkanál olajon megpirítjuk az apróra vágott hagymát, illetve az apró kockára vágott répát, és zellert. Felöntjük 2 dl vízzel, majd addig forraljuk, amíg a folyadék elpárolog. Hozzáadjuk a cikkekre vágott paradicsomot, összeforraljuk, majd 2 dl vízzel addig főzzük, amíg a víz elfő. Ízesítjük apróra vágott zöldfűszerekkel, sóval, borssal, és cukorral. Összeturmixoljuk, a húst pedig a maradék olajon megpirítjuk. Végül összekavarjuk a paradicsomos mártással. 
  • A mártáshoz egy serpenyőben a vajat felolvasztjuk, megpirítjuk rajta a lisztet, majd felöntjük hideg tejjel. Lassú tüzön, állandóan kavargatva sűrűre főzzük. A palacsintához valókból a szokásos módon kissé vastagabb hígpalacsintákat sütünk. 
  • Mindenik palacsinta közepére 1 evőkanálnyi húsos ragut helyezünk, és mind a négy szélét ráhajtjuk, majd felcsavarjuk. 
  • Egy sütésálló tálba öntjük a mártás felét, és sorba helyezzük benne a palacsintákat. Befedjük a maradék másrtással, megszórjuk reszelt sajttal, majd 180 fokos sütőben, kb 25 perc alatt összesütjük.

2022. április 19., kedd

Vörösbársony torta (Red Velvet)




A recept @bebepiskóta-tól származik,  néhány részletet, meg a külalakot leszámítva. Nagyon finom, puha, és látványra is érdekes torta.

Hozzávalók a piskótához:

  • 270 g liszt
  • 200 g cukor
  • 15 g kakaó
  • 6 tojás
  • 160 g kefir
  • 100 g olaj
  • 1 tasak sütőpor (10 g)
  • piros ételfesték
  • csipetnyi só
  • vanília 


A krémhez:

  • 350 g mascarpone
  • 4 dl tejszín
  • 100 g porcukor 


A málnás réteghez:

  • 15 dkg málna
  • 2 teáskanál cukor
  • 1 csapott teáskanál étkezési keményítő


A tetejére:

  • 1.5 dl tejszín
  • 150 g mascarpone 


Elkészítése:

Először a kefírben alaposan elkeverjük az ételfestéket, illetve az olajat. 

A piskóta többi hozzávalóját két részre osztjuk, mert két lapot sütünk. Tehát 1 lap 3 tojásból, 135 g lisztből, 100 g cukorból, 6-7 g kakaóból, 0.5 tasak sütőporból készül, csipetnyi só és kevés vanília hozzáadásával.

A tojássárgáját a fele cukorral (50 g) kihabosítjuk, belekavarjuk a színezett kefir felét, majd a száraz hozzávalókat, átszitalva. A cukor másik felét a tojásfehérjéhez adjuk és kemény habbá verjük. A tésztához forgatjuk óvatosan, hogy ne törjön össze. 

Egy 20 cm-es kerek tortaformába simítjuk, és 180 fokon kb 25 perc alatt megsütjük. Amikor kész, késsel az oldalát meglazítjuk, és a formából kiszedjük.

Ekkor elkészítjük a második piskóta lapot, ugyanígy, és megsütjük. Mindkettőt kihűtjük.

A krémhez a hozzávalókat mixerrel kihabosítjuk.

A málnát összeforraljuk a cukorral, majd a keményítőt is belekavarjuk.


Összeállítás:

Mindkét tortalap tetejéről egy nagyon vékony réteget levágunk a díszítéshez. Eztán két lapra vágjuk.

Mindenikre a krém harmada kerül, illetve a málna, amit nem kenünk ki egészen a torta pereméig. Amikor egymásra helyeztük az összes lapot, réteget, visszahelyezzük a tortaformába, és jó szorosan összefogatjuk. 1 órára hűtőszekrénybe helyezzük, hogy jól összeálljon. Ezután a tetejére valókat kihabosítjuk, a tortát bevonjuk, és a félretett piskóta morzsalékkal, illetve néhány szem málnával tetszés szerint díszítjük.


2022. április 14., csütörtök

Áfonyás szelet sütés nélkül


Hozzávalók az alaphoz


  • 50 dkg háztartási keksz
  • 12 dkg vaj
  • 3.5 dl víz
  • 3 dkg kakaópor
  • 1 teásanál rumaroma

Az áfonyás mousse-hoz: 

  • 35 dkg áfonya
  • 4 dl habtejszín
  • 20 dkg cukor
  • 1 dl tej
  • 5 tojássárgája
  • 10 g zselatinpor

A tetejére: 

  • 1,5 dl habtejszín
  • 12 dkg fehér csokoládé

Elkészítése: 


  • A kekszet egy nagyobb tálba darabokra tördeljük. 
  • Összefőzzük egy edényben a vizet, a vajat, a cukrot, a rumot, meg a kakaót. A kekszre öntjük, és kavargatjuk, amíg a keksz felveszi a folyadékot. 
  • A keksz-masszát egy 33x24 cm-es tepsibe vagy keretbe simítjuk, egyenletesen, és hideg helyre tesszük. 
  • Az áfonyát összeturmixoljuk. 
  • A tojássárgáját meg a cukrot jól kikavarjuk, hozzáadjuk a tejet, majd vízgőz fölött addig kavargatjuk habverővel, amíg kissé sűrű lesz (kb palacsintatészta állagú). Az áfonyához kavarjuk. 1 dl hideg vízben elkeverjük a zselatint, és alacsony lángon meglangyosítjuk, majd ezt is az áfonyához kavarjuk. A tejszínt kemény habbá verjük, és ezt is óvatosan beleforgatjuk. 
  • A keksz-alapra öntjük a még kissé híg krémet. Hűtőszekrénybe helyezzük, amíg teljesen megdermed. 
  • Végül a tetejére felmelegítjük a tejszín. Levesszük a tűzről,  beletördeljük a csokoládét, és kavargatva felolvasztjuk. A sütemény tetejére öntjük, majd ismét hagyjuk megdermedni.

2022. április 11., hétfő

Sajtos-sonkás csavart


Hozzávalók a tésztához: 


  • 75 dkg liszt (50 dkg finom + 25 teljes kiőrlésű)
  • 2 tojássárgája
  • 5 dl langyos tej
  • 0,75 dl olaj
  • 1 teáskanál cukor
  • 2 evőkanál só
  • 10 g szárított élesztő

A töltelékhez: 


  • 15 dkg reszelt sajt
  • 15 dkg sonka vékony csíkokra vágva
  • a tetejére: 1 tojássárgája a kenéshez, mák, szezámmag a szóráshoz


Elkészítése: 


  • A hozzávalókat összegyúrjuk, majd rugalmas tésztává dagasztjuk. A dagasztást végezheti dagasztógép is. Ezután a tésztát letakarjuk, és langyos helyen a duplájára kelesztjük. 
  • A megkelt tésztát átgyúrjuk, majd téglalap alakúra kinyújtjuk, kb ujjnyi vastagságúra. Gondolatban három részre osztjuk, és a közepén, egy sávban rászórjuk a sajtot, meg a sonkát. Ráhajtjuk az egyik felét, és ezt is megszórjuk, majd betakarjuk a tészta másik oldalával. Összenyomkodjuk picit, majd hosszában kétfelé vágjuk középen úgy, hogy a felső részét ne vágjuk el. Lazán összecsavarjuk, vigyázva, hogy a töltelék ne hulljon ki. 
  • További 20 percet kelesztjük, majd tojássárgájával lekenjük, és megszórjuk mákkal, szezámmaggal. 200 fokos sütőben 25 perc alatt megsütjük.