2011. május 19., csütörtök

Fényképezőgép torta


Egy csomó bejegyzésemel el vagyok maradva, alig van időm gép elé ülni.



Ezt a tortát még Ausztriában készítettük (naná, hogy vittem a tortafelszerelésemet:)), nővérem lányának. Hobbija a fotózás és nemcsak szeret, hanem tud is fotózni.
A torta kissé sietve készült, meg is látszik rajta..nővérem szerint már maga a munkafolyamat nézésébe belefárad az ember :))
Ancsinak viszont nagyon-nagyon tetszett, és ennek a munkának éppen ez a lényege, hogy örüljön aki kapja.

Belül kakaós piskóta (2x5 tojásos) tiramisu krémmel töltve, fondant borítás.

16 megjegyzés:

Erdős Éva írta...

Ötletes, mint mindig. Olyan klassz ez is, amit már Tőled megszoktam:)
Bár megszokni nem lehet, hiszen mindig újabbakat alkotsz.
Időnként megmutatom a kisunokáimnak is, akik nagyon szeretik a tortákat!:)Ők is mindig Csodálkoznak, néha alig hiszik, hogy torta:)

Edó írta...

Szia Éva!Nahát,milyen kedvesen és szépen írtál!Igazán jólesik,köszönöm szépen:)

Alíz, Erdélyből írta...

Nagyon jól sikerült ez a torta, az ikont látva - ami megjelenik nálam a blogodnál - azt hittem,új fényképezőgépet vettél, annyira élethű. Aztán amikor megnyitottam a blogodat, láttam, hogy valóban torta. :))) Gratulálok, nagyon szép, mint mindig!

iri írta...

Ez nagyon szep!

Ottis írta...

Nekem tetszik, ügyes vagy!

Jutka írta...

Te Edó nem vagy százas..miket nem készítesz, amúgy nagyon jó ötlet..nem lehet kicsi baj vele. Gratulálok!

Aleda írta...

Ez bizony nem könnyű munka volt,a formáját nézve,szépen megcsináltad.

Marika írta...

Első látásra nem is tűnt tortának, annyira jó!
Gratulálok!

4Gyerek írta...

hú, most ezzel teljesen elbűvöltél. haverunknak is most volt a szülinapja, ő is odáig lett volna meg vissza egy ilyen gyönyörűségtől.

no, de meglátjuk a jövő 7végi ünneplésre mit szól az ünnepelt banda (több srác most ünnepel májusban, összecsaptuk, hatalmas banzáj van ilyenkor minden évben) a kigondolt tortára.

Névtelen írta...

Szia EDOM!
Nagyon klassz lett! Nekem is van egy idos fotos barat, s ki tudja lehet hogy a kovetkezo szulinapjara hasonlot keszitenek.Nem keszitettel fazisfotokat? Vagy le tudnad irni kb hogy is tudtad ilyen remekre varazsolni? A kaloztortad is tetszett! Elkeszitettem a makos-citromos sutidet is , fini volt.Koszi a reciket!! Kozben en nalam is elkeszult a legutobbi pikans torta.Termeszetesen orult az illeto neki. Itt a fotoalbumom cime. Legalrula gorgetve megtalalod: http://www.mijnalbum.nl/Album=IWG4GRNS
Koszi EDOM es gratula a sikereidhez! Szia: ILDIKO

Bianka írta...

Nagyon ügyes vagy, szép lett

Ditta írta...

Edó,nagyon ügyes vagy,szépen elkészítteted!

Éva írta...

Annyira élethű, nagyon ügyes vagy!

Edó írta...

Alíz,jaj,hogy vennék újat:))Pedig szerintem elég tökéletlen lett.Na de az ünnepeltnek nagyon tetszett,úgyhogy megérte:)

Iri,Otti,köszi!

Jutka,sosem voltam százas,még ötvenes se,ejsze.Volt vele munka,nagyon nehéz volt,de Előddel ketten készítettük.

Aleda,köszi,párom sokat segített,a formát ő faragta ki.

Marika,köszönöm:)

Éva,milyen tortát gondoltál ki?Ha több srác az ünnepelt,akor lenne néhány ötletem:))

Ildikó,jó hogy megtaláltál itt is,látom régóta követsz!Régebben is sokat csodáltam a sütéseid,mindig el akartam készíteni valamelyiket:)A pikáns tortád jó méretesre sikeredett:))Nagyon szuper,precíz munka (ahogy tőled már megszokhattam),meghiszem hogy örült neki az illető:P Fázisfotók nem készültek a tortáról,két vastag piskótát raktunk egymásra,abból faragta ki párom a gép alakját.Puszik!

Bianka,Ditta,Éva,kösöznöm,kedvesek vagytok!

Kati írta...

Ötletes és nagyon igazinak tűnik. Gratulálok.

Névtelen írta...

EDOM!
Koszi az infot! Nem gond, csak mert nagyon eredetinek nez ki. hihi Szinte lehet vele fotokat kesziteni. Most neztem a gitar tortadat is.Fantassztiko! Megyek es "elpengetek "belole 1 szeletet. Szia es ujra gratula!!
ILDIKO