2021. december 31., péntek

Mákos zserbó



A kedvencünk most mákos verzióban is elkészült. Nem én találtam ki az ötletet, sok helyen láttam, és már régóta tervezem, hogy elkészítem. A szokásos zserbó receptemet vettem alapul, és tulajdonképpen csak a diót mákra, a baracklekvárt meggylekvárra, a csokit pedig fehér csokira cseréltem.

A fahéjas meggylekvár saját meggyből készült még a nyáron, azzal az elgondolással, hogy majd jó lesz sütikbe. Hát ebbe pont tökéletes!

Nagyon finom sütemény, főleg aki szereti a mákot.


Hozzávalók: 

  • A tésztához: 
  • 50 dkg liszt 
  • 1 tojás 
  • 2 tojássárgája 
  • 25 dkg vaj 
  • 2 dl tej 
  • 3 evőkanál cukor 
  • 2 dkg élesztő (vagy 1 tasak szárított, 7g)
  • nagy csipet só 


  • A töltelékhez: 
  • 25 dkg őrölt mák
  • 12 dkg cukor
  • 1 citrom reszelt héja
  • 1 kis üveg fahéjas meggylekvár lekvár 


  • A tetejére: 
  • 18 dkg fehér csokoládé 
  • 5 dkg étcsokoládé


Elkészítése:


  • Az élesztőt a tejjel és 1 teáskanál cukorral összekavarjuk, majd konyharuhával letakarva felfuttatjuk (gyorskovász). 
  • A lisztet a vajjal elmorzsoljuk, majd a többi hozzávalóval, és a gyorskovásszal együtt összegyúrjuk. 
  • A mákot összekavarjuk a cukorral, illetve a citromhéjjal. 
  • A tésztát négy egyenlő részre osztjuk, majd egyenként vékonyra, téglalap alakúra kinyújtjuk. Az első lapot sütőpapírral bélelt közepes méretű tepsibe simítjuk, és dzsemmel vékonyan megkenjük. Megszórjuk a cukros mák harmadával, majd beborítjuk a következő tésztalappal. Ezt is megkenjük dzsemmel, és megszórjuk cukros mákkal. 



  • Az utolsó réteget ugyanígy, majd az egészet megszúrkáljuk, egészen a tészta aljáig, és 180 fokos sütőben kb 35 perc alatt megsütjük. 
  • A fehér csokoládét mikróban, vagy vízgőz fölött felolvasztjuk, és a kihűlt sütemény tetejére kenjük egyenletesen. Ezután az olvasztott étcsokoládéval megmintázzuk.
  • Néhány óra állás jót tez neki, mielőtt szeletelnénk.
Hagyományos zserbó itt, marcipános zserbó itt, túrós zserbó recept pedig itt található.

2021. december 11., szombat

Pozsonyi kifli

 



Az első alkalom, hogy pozsonyi kiflit készítettem, ezért egy tuti bevált recept kellett hozzá (instagram: csehi.renike). Igazán munkás darab, és nem is készül el egyketttőre, de minden percét nagyon szerettem, a tészta nagyon jó minőségű, könnyű vele dolgozni. A töltelék pedig jó fűszeres, és jó sok a kifli belsejében. Vastag töltelék, vékony tészta - ilyen egy igazi pozsonyi kifli. Nagyon-nagyon finom!

Megj: A tészta csak az egyik fajta töltelékhez elég, tehát vagy diósat, vagy mákosat készítünk. Ha mindkettőt szeretnénk, akkor mindkét tölteléknek csak a felét készítsük el.

Hozzávalók 30 kiflihez:

A tésztához:

  • 50 dkg liszt
  • 20 dkg vaj
  • 5 dkg porcukor
  • 1,5 dl tej
  • 1 tojássárgája
  • 3.5 g szárított élesztő
  • 5 g só
A diós töltelékhez:
  • 50 dkg darált dió
  • 25 dkg cukor
  • 10 dkg darált keksz
  • 150 g víz
  • 2 g őrölt fahéj
  • 1 evőkanál vanília kivonat
  • 1 citrom reszelt héja
A mákos töltelékhez:
  • 50 dkg darált mák
  • 25 dkg cukor
  • 10 dkg darált keksz
  • 200 g víz
  • 1 evőkanál vanília kivonat
  • 1 citrom reszelt héja

Elkészítése:
  • Az élesztőt 1 teáskanál porcukorral elkeverjük a langyos tejben. 
  • A többit hozzávalót egy tálba mérjük, majd az élesztős tejet hozzáadva, tésztává gyúrjuk (gép is végezheti, pl mixer keverőlapátja). Fóliába csomagolva hűtőszekrénybe helyezzük 30 percre.
  • A töltelékhez keverjük össze a darált diót/mákot a keksszel. A vizet a fűszerekkel felforraljuk, és összekeverjük a darált dióval/mákkal. Ezután hagyjuk teljesen kihűlni (előző nap is elkészíthetjük).
  • A tésztából 30 g-os golyókat formázunk. Egyenként kinyújtjuk óvális alakúra, a közepére pedig 25-os tölteléket helyezünk, melyet henger alakúra formázunk. Ezután feltekerjük, picit megsodorjuk, és kifli alakúra hajtjuk.
  • Sütőpapíros tepsire helyezzük, és lekenjük tojássárgájával. 1,5 órán át hűvös helyen pihentetjük (nem hűtőben). Ezután lekenjük tojásfehérjével, és újabb 1,5 órát pihentetjük hűvös helyen.
  • Végül 190 fokos sütőben, 20 perc alatt szép pirosra sütjük.




2021. május 4., kedd

Vaníliás kosárka



Hozzávalók:

A tésztához: 

  • 20 dkg liszt
  • 10 dkg vaj
  • 5 dkg cukor
  • csipetnyi só

A töltelékhez: 

  • 2,5 dl tej
  • 3 tojássárgája
  • 2 evőkanál liszt
  • 1 teáskanál vanília aroma
  • a tetejére: tetszés szerint bogyós gyümölcsök


Elkészítése: 


  • A tésztához valókat gyors mozdulatokkal tésztává gyúrjuk, hogy a kezünk melegétől ne lágyuljon el. Fontos, hogy minden hozzávaló hideg legyen. A tésztacipót fóliába csomagolva legalább 2 órára hűtőszekrénybe helyezzük. 
  • Közben elkészítjük a krémet: egy kis lábasban csomómentesre kavarjuk a lisztet, a tojássárgáját, és egy pici tejet. Ezután hozzáadjuk a maradék tejet, a vaníliát, és lassú tüzön, állandüan kavargatva, sűrű krémmé főzzük. Amikor besűrűsödik, le is vesszük a tűzről, letakarjuk, és hűlni hagyjuk. 
  • A tésztát kinyújtjuk enyhén lisztezett felületen kb 3-4 mm vastagságúra. Kerek kiszúróval tésztakorongokat szúrunk ki, ez legyen jóval nagyobb, mint a kosárka forma. Mindenik formát vékonyan kikenünk vajjal, majd a tésztalapokat beleegyengetjük. Villával megszúrkáljuk, és 180 fokos sütőben 10-12 perc alatt megsütjük. 
  • Amikor a tészta is kihűlt, a krémet egy kinyomózsákba kanalazzuk, és a kosárkákat megtöltjük. Végül gyümölcsökkel, citromfűvel díszítjük.

2021. március 5., péntek

Lisztmentes diós szelet


Hozzávalók az alaphoz: 

  • 6 tojás, 15 dkg őrölt dió
  • 15 dkg eritrit
  • 5 dkg őrölt zabpehely
  • csipetnyi só

A krémhez: 

  • 20 dkg krémes tehéntúró
  • 12 dkg őrölt zabpehely
  • 8-10 dkg eritrit
  • 4 dl növényi tej (pl mandula)
  • 1 evőkanál rumaroma
  • a díszítéshez: néhány szem egész dió, étcsokoládé

Elkészítése:


  • A sütőt előmeleígtjük 180 fokra. A piskótához a tojásfehérjét az édesítővel meg a sóval kemény habbá verjük (az édesítőt csak akkor adjuk hozzá, amikor a hab már félkemény), majd óvatosan beleforgatjuk a zabpehelyliszttel elkevert őrölt diót is.
  • A masszát egy sütőpapírral bélelt tepsibe simítjuk egyenletesen, és 12-15 percig sütjük. Szúrjunk egy fogvájót a piskótába, és ha nem ragad rá tészta, akkor átsült. Hagyjuk teljesen kihűlni.
  • A krémhez a zabpehely lisztet csomómentesre keverjük először egy kevés tejjel, majd hozzáadjuk az édesítőt, meg a rumot, és lassú tüzön, folyamatosan kavargatva, keményre főzzük. Belekavarjuk a túrót.
  • A piskótát négy egyenlő részre (sávra) vágjuk.
  • Mindenik lapot megenünk krémmel, és egymásra helyezzük.
  • A tetejét, meg az oldalát is bevonjuk, illetve tetszés szerint dióval, és csokoládéforgáccsal díszítjük.

 

Megj: Készíthetjük tehéntejjel is.


2021. február 21., vasárnap

Sütőtökös vöröslencse krémleves


Hozzávalók 6 személyre: 


  • 20 dkg vörös lencse
  • 25 dkg sült sütőtök
  • 15 dkg sárgarépa
  • 4 dkg zellergumó
  • 1 közepes vöröshagyma
  • 2 evőkanál olaj
  • 1 cikk fokhagyma
  • 1 dl tejszín
  • 1 babérlevél
  • fél citrom leve
  • 2 evőkanál balzsamecet
  • 2-3 evőkanál szójaszósz
  • só, őrölt bors
  • friss petrezselyemzöld


Elkészítése: 


  • Az apróra vágott vöröshagymát az olajon megpároljuk. Hozzáadjuk a darabokra vágott sárgarépát, zellert, apróra vágott fokhagymát, babérlevelet, és kavargatva összepirítjuk. Beleszórjuk a lencsét, felöntjük 1,6 l vízzel, és kb 20 perc alatt puhára főzzük. 
  • Ekkor hozzáadjuk a sütőtököt, és az egészet összeturmixoljuk. 
  • Tejszínnel dúsítjuk, végül balzsamecettel, szójaszósszal, citromlével, só, és borssal ízesítjük. 
  • Összeforraljuk, és megszórjuk petrezselyemzölddel.
Tipp: Pitával, vagy tortillával is fogyaszthatjuk.

2021. január 18., hétfő

Eszterházy torta

Nagyon szeretjük a diós tortákat, főleg a vajas krémmel töltötteket, szerintem diósban úgy az igazi. Eszterházyt még sosem készítettem, de már sokszor kóstolam cukrászdában. Viszont egy igazán jót még nem ettem, vagy túl édes, vagy túl kevés a dió, vagy nem az igazi a krém. Sok receptet átnéztem, mire eldöntöttem, hogy szerintem hogyan lehetne egy igazán jó Eszterházyt készíteni. 

Szerintem az eddigi legjobb, amit kóstoltunk, ezzel a család is egyetértett.

Hozzávalók 12 szelethez a lapokhoz: 


  • 8 tojásfehérje
  • 20 dkg cukor
  • 20 dkg darált dió
  • 2 evőkanál liszt
  • csipetnyi só


A krémhez: 

  • 20 dkg vaj
  • 5 dkg darált dió
  • 4 tojássárgája
  • 8 dkg cukor
  • 2 dl tej
  • 1,5 dkg vaníliás pudingpor
  • 3 evőkanál porcukor
  • 1 evőkanál rumaroma


A tetejére: 

  • 15 dkg fehér csokoládé
  • 3 dkg tejcsokoládé
  • néhány szem dió


Elkészítése: 


  • A tésztához a tojásfehérjét a cukorral meg a sóval kemény habbá verjük (a cukrot a vége fele adjuk hozzá). A lisztet meg a diót óvatosan beleforgatjuk, majd a masszát öt egyenlő részre osztjuk. Egy sütőpapírra 22 cm-es kört rajzolunk, a massztát egyenletesen elsimítjuk, és 180 fokos sütőben, kb 12-14 perc alatt egyenként megsütjük az öt lapot. 
  • Közben a krémhez a tojássárgáját a pudinporral, a cukorral, meg egy kevés tejjel csomómentesre kavarjuk. A többit tejet hozzáadva, lassú tüzön, kavargatva sűrű krémmé főzzük. 
  • A vajat a porcukorral meg a rummal habosra kavarjuk, és a kihűlt krémmel, meg a dióval simára keverjük. Egy kevés krémet félreteszünk a torta oldalára (nagyon kevés szükséges), illetve a díszítéshez, a többit négy részre osztjuk, és megtöltjük a lapokat. Az utolsó lapot úgy helyezzük a tetejére, hogy a sima fele kerüljön felül. 
  • A kétféle csokoládét felolvasztjuk, a tejcsokoládét egy zacskóba töltjük, a sarkát pedig kivágjuk. A fehér csokoládét egyenletesen a tetejére simítjuk, és rögtön csíkokat húzunk a barna csokoládéval. Ezután fogvájóval a csíkokra merőlegesen vonalakat húzunk, végül pedig mindenik közé újabb vonalakat. A tetejére rózsákat nyomunk és dióval díszítjük. 
  • Amikor a csokoládé megdermedt, szeletelhetjük.