2018. június 24., vasárnap

Málnás márványhab


-->


Érik már a málna, elkészíthetjük ezt  nygon gyors és egyszerű kanalaznivalót. Mi nagyon szeretjük.

Hozzávalók 4 személyre: 

  • 17 dkg málna
  • 2 dl habtejszín
  • 5 dkg cukor (eritrit v nyírfacukor)
  • citromfű a díszítéshez


Elkészítése: 

  • 15 málnát megmossuk, és a cukorral összeturmixoljuk. Ezután egy szitán átpasszírrozzuk, mert csak a pépre lesz szükségünk. 
  • A tejszínt kemény habbá verjük, majd tetszés szerinti desszertes tálkákba egy-egy réteget kanalazunk. Erre egy kevés málnapürét öntünk, melyet márványosan a habba húzogatunk. 
  • Ismét egy réteg tejszín, majd pedig egy réteg málna kerül. 
  • Végül a megmaradt málnaszemekkel, és citromfűvel díszítjük. Tálalásig hűtőszekrényben tároljuk.
Tipp: Ha lefagyasztjuk, finom málnafagyi lesz belőle.


2018. június 22., péntek

Kemecés kapros-túrós lepény






Egyik kedvenc lepényem a kapros-túrós lepény, és ez kemencében különösen nagyon finom! De sütőben is elkészthető, természetesen.
Persze ezt is, mint mindent, megreformáltam :)), amit zárójelben megjegyeztem.

Hozzávalók a tésztához: 

  • 40 dkg liszt (szénhidrátcsökkentett lisztet használtam, de lehet teljes kiőrlésű lisztet, vagy zablisztet)
  • 10 dkg zsír (kókuszzsír)
  • 5 dkg cukor (eritrit)
  • 1 tojás
  • 1 dl tej
  • 1 tasak szárított élesztő (7 g) (ezt kihagytam, mert a lisztben volt szódabikarbóna)
  • csipetnyi só

A túrótöltelékhez: 

  • 70 dkg tehéntúró
  • 15 dkg cukor (eritrit)
  • 3 tojás
  • 2 evőkanál apróra vágott kapor
  • 2 evőkanál búzadara (gríz) (egy kevés útifűmaghéjat használtam)
  • 1 teáskanál vanília aroma
  • 1 citrom reszelt héja
  • csipetnyi só

Elkészítése: 

  • A tésztához valókat összegyúrjuk, 30 percet pihentetjük. 
  • Ezalatt kikavarjuk a töltelékhez valókat (a búzadara kivételével), és állni hagyjuk. 
  • Befűtjük a kemencét. 
  • A tésztát enyhén lisztezett felületen közepes tepsi méretűre nyújtjuk, majd zsírozott, lisztezett tepsibe simítjuk. 
  • Néhány helyen villával megszúrkáljuk, rásimítjuk a tölteléket, és a kemencében, szénen megsütjük (5-6 perc).


2018. június 21., csütörtök

Falafel brokkoli-uborka-málna salátával


-->


Hozzávalók: 

  • 20 dkg csicseriborsó (konzerv)
  • 7 dkg liszt (zablisztet használtam)
  • 1 tojás
  • 1 közepes hagyma
  • 2 nagy cikk fokhagyma
  • 1 evőkanál olívaolaj
  • 1 evőkanál petrezselyemzöld
  • 1 teáskanál koriander mag
  • 1 teáskanál római kömény
  • kb 0,5 dl a borsó főzőlevéből
  • fél csapott teáskanál sütőpor
  • só, őrölt bors
  • a sütéshez olaj (kókuszolaj)

A salátához: 

  • 1 kisebb fej brokkoli
  • 1 kígyóuborka
  • 10 dkg málna
  • 1 dl szójaszósz
  • 4 evőkanál citromlé
  • 4 evőkanál szezámpaszta
  • 2 evőkanál olívaolaj
  • só, őrölt bors


Elkészítése:

1.     A csicseriborsó levét leöntjük, a hagymát, a fokhagymát, meg a petrezselyemzöldet apróra vágjuk. A többi hozzávalóval együtt összeturmixoljuk (annyi lével hígítsuk, amennyi szükséges), és félretesszük.
2.     Az uborkát megmossuk, majd zöldséghámozóval vékonyra szeleteljk.
3.     Rózsáira szedjük a brokkolit, és enyhén sós vízben 5 perc alatt megfőzzük, majd leszűrjük.
4.     Egy tálban összekavarjuk a zöldségeket szójaszósszal, szezámkrémmel olajjal, citromlével, illetve sóval és borssal.
5.     Nedves kézzel gombócokat formázunk a masszából, és forró olajon megsütjük  a csicseriborsó fasírtokat.
6.     Tálaláskor brokkoli-uborka salátával kínáljuk, málnával megszórva.

Tipp: Szezámpaszta hiányában adjunk a salátához 2 evőkanál pirított szezámmagot, és 1 evőkanál joghurtot. 


2018. június 19., kedd

Barackos csirkecombok kukoricával


-->

Hozzávalók 4 személyre: 

  • 6 nagyobb, vagy 8 kisebb csont nélküli csirkecomb
  • 6-8 sárgabarack
  • 1 vöröshagyma
  • 1-1 evőkanál édes- és csípős fűszerpaprika
  • 1 evőkanál olívaolaj
  • 1 evőkanál ételízesítő, oregánólevél
  • só, őrölt bors

A kukoricához: 


  • 2 kukorica
  • 2 cikk fokhagyma
  • 2-2 evőkanál kakukkfű és oregánó
  • 3 evőkanál olívaolaj
  • 1 teáskanál csípős fűszerpaprika
  • só, őrölt bors


Elkészítése:


  • 1.     A húst megmossuk, szárazra töröljük, majd alaposan bekenjük olaj-paprika-só-bors keverékkel.
  • 2.     Egy tűzálló tál alját kirakjuk hámozott, és szeletekre vágott hagymával, belerakjuk a húst, és felöntjük 1 dl ételízesítős vízzel. 180 fokos sütőben 45-50 percig sütjük.
  • 3.     A kukoricát sós vízben puhára főzzük, és szeletekre vágjuk. Sóval, borssal, reszelt fokhagymával, fűszerpaprikával, és a fűszerekkel megszórjuk, olajjal meglocsoljuk.
  • 4.     20 perc sütés után, a félbevágott barackot a húshoz adjuk, megszórjuk oregánóval, és tovább sütjük.
  • 5.     Végül a sütés utolsó 10 percében hozzáadjuk a kukoricát.
  • 6.     Az ételt készre sütjük.