2010. október 19., kedd

Majonézes céklasaláta


Férjemtől már megszokott, hogy néhanapján különféle ajándékokkal állít haza, amiket kliensektől kap. Szegényt nem irigylem, amikor bort vagy halat visznek neki, ugyanis egyiket sem eszi-issza. Azért lelkesen hozza nekem, én majd elpusztítom:) Köztudott, hogy nálunk én vagyok  a piás, ő ugyanis egy korty alkoholt meg nem iszik soha, semmilyen körülmények közt. Azért de szeretném egyszer meglátni piásan:)) de ami nem megy, azt nem kell erőltetni, nála meg különösképp nem lehet, amit nem akar.

Így történt most is, hogy hozta a pisztrángokat. Kérdem mi van a zacskóban. Mondja, hogy valami halak, meg sem merte nézni. Na én megnéztem, s láss csodát, gyönyörű pisztrángok. Hamar neki, s összedobtam a menüt, céklasalátával irtó finom, különleges volt. Férjem a céklasalátát magára ette. Ízlett neki is.

Hozzávalók:
  • 4 db.kisebb cékla 
  • 3 csemegeuborka
  • 1 fej hagyma
  •  4-5 db. főtt krumpli
  •  majonéz 
  • joghurt vagy tejföl 
  • só, bors 
  • 1 evőkanál ecetes torma 
  • őrölt kömény
Elkészítése:
  • A krumplit, céklát megfőzzük, meghámozzuk, és az uborkával együtt kisebb kockákra vágjuk. 
  • Kevés joghurttal elkevert majonézzel leöntjük, sózzuk és borsozzuk, majd alaposan összekeverjük. 
  • Ecetes tormával, őrölt köménnyel  pikánsabbá tehetjük. 
  • A pisztrángokat most is az itt leírtak alapján készítettem el, szerintem így a tökéletes.

Bármilyen sülttel tálalhatjuk, de magában is nagyon finom. Másnapra sokkal élénkebb színe lett a céklától.

2 megjegyzés:

4Gyerek írta...

na neeee....ha választani kell, inkább a finom pisztráng mint a majonézes cucc. persze ha más nincs, azt is megeszem.
tavaly mi is kaptunk ajándékba 2 lazac-pisztrángot. most is el bírnám viselni.

Edó írta...

4Gyerek,nem lehet választani:)))

Bianka,köszi,és nagyon fincsi.