2019. augusztus 6., kedd

Töltött paprika bográcsban



Nyár van, bográcsozások időszaka :) Kedvencünk, a töltött paprika készült most bográcsban, basmati rizzsel, de kölessel, vagy bulgurral is szoktam.

Hozzávalók 8-10 személyre: 

  • 1 kg darált sertéshús
  • 7 dkg basmati rizs
  • 10-10 dkg zellergumó, sárgarépa, és karalábé
  • 2 vöröshagyma
  • 1 l paradicsomlé
  • 1 kg paradicsom
  • 3 dl főzőtejszín
  • 4-5 evőkanál cukor
  • 4-5 evőkanál olaj
  • 1 evőkanál fűszerpaprika
  • só, őrölt bor
  • kevés citromlé
  • petrezselymzöld a tálaláshoz


Elkészítése:

1.     A paprikát megmossuk, a csumáját kiszedjük.
2.     Egy tálban alaposan összegyúrjuk a húst, a rizset, a fűszerpaprikát, illetve sózzuk, és borsozzuk.
3.     A paprikákat megtöltjük a húsmasszával (nem túl szorosan), majd a megmaradt húsból kis gombócokat formázunk.
4.     Egy üstben olajat hevítünk, majd az apróra vágott vöröshagymát üvegesre pároljuk. Sorba belerakosgatjuk a töltött paprikát, meg a gombócokat, és felöntjük paradicsomlével, kb 7 dl vízzel, illetve a hámozott paradicsomot is hozzáadjuk. Sóval, cukorral, és borssal ízesítjük, majd kb 45 percig főzzük közepes tüzön. Idonként kavarjuk át óvatosan.
5.     Ekkor a hámozott, és reszelt zöldségeket hozzáadva, további 15 percig főzzük. A végén kóstoljuk, és ha szükséges, utánaízesítjük.
6.     Végül a tűzről levesszük, és belekavarjuk a tejszínt is. Tálaláskor megszórjuk apróra vágott petrezselyemzölddel.

2019. július 23., kedd

Áfonyás krémsajtos torta





Ezt mindenképp ajánlom kipróbálásra, mert álomfinom! Akár más gyümölccsel is el tudom képzelni.

Hozzávalók az alaphoz: 

  • 20 dkg háztartási keksz (cukormnetes Gullon kekszet használtam)
  • 10 dkg vaj

A krémhez: 

  • 40 dkg fehér csokoládé
  • 25 dkg tehéntúró
  • 25 dkg mascarpone krémsajt
  • 5 dkg áfonya
  • 1,25 dl tejszín
  • 1 tasak zselatinpor (7 g)

Elkészítése: 

  • A kekszet ledaráljuk, és a vajjal összegyúrjuk. Egy 22 cm-es kerek tortafomrába nyomkodjuk, és hűtőbe tesszük, amíg elkészítjük a krémet. 
  • Ehhez először az apróra tördelt csokoládét felolvasztjuk. Egy tálban kikavarjuk a túrót, meg a krémsajtot, majd belekavarjuk a csokoládét is. A zselatint felmelegítjük a tejszínnel (forralni nem szabad!), és a krémhez kavarjuk. Rásimítjuk egyenletesen a kekszes alapra. 
  • Néhány szem áfonyát félreteszünk a díszítéshez, a többit pedig összetörjük, és márványosan a krémbe húzogatjuk. 
  • Egy keveset állni hagyjuk hűtőszekrényben, majd szeleteljük.


2019. július 15., hétfő

Málnás tejcsokis sajttorta


-->


Hozzávalók a brownie alaphoz: 

  • 20 dkg jó  minőségű étcsokoládé
  • 15 dkg liszt
  • 15 dkg vaj
  • 15 dkg cukor 
  • 3 tojás
  • 3 evőkanál cukrozatlan kakaópor
  • 1 teáskanál sütőpor

A sajttortához: 

  • 60 dkg mascarpone krémsajt
  • 13 dkg cukor
  • 10 dkg vaj
  • 3 tojás
  • 1 teáskanál keményítő (helyette lehet 1 evőkanál liszt)

Továbbá: 

  • 35 dkg málna
  • 10 dkg tejes kinder csokoládé

Elkészítése: 


  • A brownie alaphoz a vajat, meg az arpóra tördelt csokoládét felolvasztjuk (mikróban vagy vízgőz fölött), félretesszük.
  • Az egész tojásokat a cukorral mixerrel jó habosra verjük (4-5 percig), majd beleforgatjuk a lanygosra hűlt csokoládét. Hozzáadjuk a lisztet, a kakaóport, meg a sütőport, és elkeverjük óvatosan, hogy ne törjön össze. Egy kisebb, sütőpapírral bélelt tepsibe simítjuk. 
  • A sajttortához a vajat a cukorral habisra kavarjuk, majd a tojásokat egyenként hozzáadva, simára kavarjuk. Ezután a keményítőt, meg a krémsajtot is belekavarjuk. 
  • Ezt a rétget óvatosan a brownie alapra simítjuk, a tetejét pedig kirakjuk megmosott málnával. 160 fokos sütőben, légkeverésen, kb 40 percig sütjük, félidőben pedig kirakjuk darabokra vágott csokoládéval, és így sütjük készre.

2019. július 4., csütörtök

Oreós málnás rétes


-->


Hozzávalók: 


  • 1 készen vett réteslap (fagyasztott, 40 dkg)
  • 5 dkg vaj
  • 16 oreo keksz

A krémhez: 


  • 25 dkg málna
  • 25 dkg tehéntúró
  • 5 dkg porcukor
  • 3 dkg vaj
  • 1 tojás
  • 1 evőkanál vaníliás pudingpor
  • 1 teáskanál vanília aroma
Elkészítése:


1.     A réteslapot szobahőmérsékleten hagyjuk kiolvadni. 2-3 darab kekszet félreteszünk a díszítéshez, a többit pedig egy késes aprítóban, a vajjal masszává dolgozzuk. A réteslapot tepsire terítjük, és ezzel a krémmel megkenjük.


2.     Az egész tojást mixerrel jó habosra kavarjuk, a végén a porcukrot is hozzáadva. Ezután belekavarjuk az olasztott vajat, a túrót, a pudingport, meg a vaníliát.

3.     A rétes közepére halmozzuk a krémet.

4.     Megszórjuk a megmosott málnával.

5.     A rétes két szélét óvatosan egymásra hajtjuk.

6.     180 fokos sütőben, 30-35 perc alatt megsütjük. Miután lanygosra hűlt, szeleteljük, és a félretett keksz darabokkal, illetve citromfűvel, vagy mentával díszíthetjük.

2019. június 19., szerda

Paradicsomos-krémsajtos csirkemell



Hozzávalók 4 személyre:


  • 50 dkg csirkemell filé
  • 60 dkg paradicsom
  • 2 zöldhagyma
  • 1 nagy cikk fokhagyma
  • 12 dkg mascarpone krémsajt
  • 12 dkg zsírszegény tehéntúró
  • 1 evőkanál vaj
  •  só, őrölt bors
  • oregánó ízlés szerint
Elkészítése: 


  • A húst meg a zöldségeket megmossuk. 
  • Egy nagy serpenyőben vajat hevítünk, és a negyedekre vágott húst mindkét oldalán fehéredésig pirítjuk. Kiszedjük, és félretesszük. 
  • Az apróra vágott zöldhagymát a visszamaradt zsiradékon megpirítjuk, majd hozzáadjuk a cikkekre vágott paradicsomot, meg az apróra vágott fokhagymát. Összeforraljuk, és hozzáadjuk a krémsajtot, meg a túrót, illetve sóval, borssal és egy kevés oregánóval fűszerezzük. 
  • Amikor felfőtt, belerakosgatjuk a húsdarabokat, és további 10 percig pároljuk.

--> Tipp: Rizs, krumpli, vagy tésztaköret illik mellé.