2011. július 26., kedd

Pácolt házisajt


Több kiló tehénsajtot vettem, egy részét elgyúrtam túrónak és ment a fagyóba télire. Aztán más részét csak úgy megettük frissen, paradicsommal, mert szerintem ennél finomabb sajt a világon nincs! Aztán megint más része szintén fagyóba került, sajtként, mert jó lesz télen majd elővenni :)
Két kis üveggel pedig bepácoltam, kíváncsi voltam mi lesz az eredmény. Nos, egy isteni finom, fűszeres sajt készült, úgyhogy abszolút megérte, az biztos. Egyébként a sajt vesztett a sósságából, de ezen kívül minden egyes fűszer íze jól érezhető rajta, pár nap pihenés után.
Biztosan mozarrellával is jól múködik a dolog, de szerintem házi tehénsajttal az igazi.

Hozzávalók:

  • 20-25 dkg tehénsajt
  • 1 nagy cikk fokhagyma
  • pár darab bazsalikom- és petrezselyemlevél
  • fél teáskanál koriandermag
  • extra szűz olívaolaj
Elkészítése:
  • A sajtot kisebb kockára vágjuk, a fűszereket megmossuk, a fokhagymát vékony szeletekre vágjuk.
  • Egy kis befőttes üveg aljára teszünk zöldfűszert, 1-2 szeletke fokhagymát, sajtkockákat, majd addig folytatjuk, amíg az üveg megtelik.
  • Tetejére szórjuk a koriandermagot és feltöltjük olajjal. Az üveget lezárjuk és 3-4 napra (akár többre is) hűtőszekrénybe tesszük.
  • Húsokkal, szendvicsekkel, zöldséggel, bármivel fogyaszthatjuk. A visszamaradt fűszeres olajat felhasználhatjuk saláták, szószok ízesítéséhez.
Nagyon-nagyon finom! Na és látványra sem utolsó :)

11 megjegyzés:

Kati írta...

A télen én is készítettem ilyet, jó hogy eszembe jutattad, hogy ismét készítsek.

Mézigörl írta...

Ugye, hogy mennyire finom fűszerekkel bepácolva??? Imádom! :-D

Marika írta...

Nagyon guszta! Szerintem csak úgy, semmi nélkül is meg tudnék enni pár darabot belőle! :) Imádjuk a sajtokat!

Katalin írta...

Én még nem készítettem ilyet, bár nagyon szeretjük a sajtokat. Biztos nagyon finom lett.

Adél írta...

Valóban,nagyon mutatós. Ki fogom próbálni.

Mónika írta...

Csodás!

Petra írta...

Nagyon tetszik ez az ötlet! Idén gyönyörűek a bazsalikomok a kertemben, a sajtot meg imádjuk, úgyhogy ki fogom próbálni. Köszi. :)

Gál Edith írta...

Ez nagyon-nagyon-nagyon jól néz ki!!!

Bianka írta...

Ezt ki kell próbálnom, nem csak finom, de ajándéknak is nagyon mutatós

Edó írta...

Kati,hát akkor készíts:)

Mézi,az bizony!Mi is imádjuk.

Marika,ebből meg is lehet!

Katalin,nagyon finom tényleg,de szerintem a sajt miatt.

Aleda,nem fogod megbánni.

Mónika,köszi!

Petra,bezzeg,irigyellek a bazsalikomért!Nagy-nagy kedvencem!

Edith,köszi!

Bianka,valóban jó kis ajándék!Még nem tudom meddig áll el,de szerinte nincs amiért hamar elromoljon.

Ottis írta...

Nagyon szép a kép!