2011. július 29., péntek

Kapros rókagombamártás tésztával


Ha már megvolt a rókagomba, kezdeni kellett vele valamit, paprikást meg már ettünk, szóval inkább mártást készítettem belőle. Kaprosan, mert a gombához remekül illik a kapor. Reformos változatban készítettem, így akár diétába is beilleszthető.

Hozzávalók:

  • 50 dkg rókagomba (vagy tetszés szerint más fajta gomba)
  • 1 kis doboz sovány natúr joghurt
  • 1 kis joghurtos pohár sovány tej
  • 2 evőkanál zabkorpa
  • 1 fej hagyma
  • 1 kisebb csokor kapor
  • 1 kiskanál balzsamecet
  • fél kiskanál nádcukor
  • bors
  • pirospaprika
  • kevés olívaolaj
  • 1 csomag teljes kiörlésű szélesmetélt
Elkészítése:
  • Egy edényben vizet forralunk, addig megpucoljuk a rókagombát. A gombát leforrázzuk a vízzel (a vízet elöntjük), majd szűrőkanállal kiszedjük egy másik edénybe. 
  • Serpenyőben kevés olajon megpirítjuk az apróra vágott hagymát és a tűzről levéve megszórjuk paprikával, sóval, borssal. Kevés vizet öntünk hozzá és pár percig forraljuk.
  • Ezután hozzáadjuk a gombát, felöntjük annyi vízzel, amennyi éppen csak ellepi és főni tesszük 10-15 percre.
  • A tejfölt és a tejet elkeverjük a zabkorpával és egy kevés meleg lével (hőegyenlítés).
  • A megfőtt gombából egy keveset kiveszünk és félretesszük, a többit pürésítjük.
  • Visszatesszük a tűzre, hozzáadjuk a gombadarabokat és a tejföles eresztéket. Simára kavarjuk, összeforraljuk és ízesítjük apróra vágott kaporral, cukorral és balzsamecettel.
  • A tésztát kifőzzük és ráöntjük a gombamártást. Friss kaporral díszítjük.

3 megjegyzés:

sedith írta...

Milyen finom lehet! Kaporral még sosem próbáltam. Sajnos, nem is tehetném, csak ha én eszem belőle, de szerintem hamarosan kipróbálom.

Névtelen írta...

Nézz be hozzám, szeretnélek meglepni egy díjjal!

Bianka írta...

Nagyon finom