2011. június 26., vasárnap

Főzőtanfolyam - 4. alkalom

Pénteken volt a főzőtanfolyam 3. része (erről később írok), szombaton pedig a 4. (6 órás), ezúttal vega-napot tartottunk. Miután megbeszéltük a vegetáriánus konyha alapvető ismereteit és a résztvevők megkapták az erről szóló dokumentumot, rögtön hozzáláttunk a dolog gyakorlati részéhez, vagyis főztünk.
Ezek készültek szombaton:
Humusz (csicseriborsó pástétom)


Gombakrémkrém leves pirított kenyérkockákkal (teljes kiörlésű, házi rozsos kenyér)

Lencsefőzelék hagymakrokettel



Csőben sült zöldségek



És a csapat külön óhajára ismét készült zabkása is, fahéjas almával :) Ezt már nélkülem készítették, tökéletes lett, nagyon finom volt.


Nagyon jó kis csapat alakult ki, mindenki nagyon ügyes, nagyon kreatív és nagyon lelkes.
És ami a legfontosabb: nagyon-nagyon büszke vagyok rájuk, mert nemcsak a tanfolyamon igen aktívak, hanem otthon is alkalmazzák az itt tanultakat.
Az ételek díszítésére is igen nagy gondot fordítanak, mivel amellett hogy az étel egészséges, az is fontos, hogy szemet gyönyörködtető legyen.
Mindig nagyon jó hangulatban készülnek az ételek,  miközben pedig elfogyasztjuk ezeket, igen jókat beszégetünk és én magam is nagyon sokat tanulok tőlük. Érdekes például, amikor egy pszichológus és egy ezotérikus ugyanazt a témát fejti ki, csak mindkettő a maga szemszögéből :)

Már csak két alkalom van hátra sajnos, az biztos, hogy hiányozni fog ez az egész. Viszont vigasztal, hogy lesz még folytatás! :)







Talákozunk hétfőn, amikor szintén vega-napunk lesz!

3 megjegyzés:

sedith írta...

Edó, gratulálok a tanfolyamhoz! Látom, végül összejött, és nagyon profin csináljátok, csinálod! Még egy kis kitartást és majd a tapasztalatokról is számolj be.:)

UI. Megnéztük a múmiákat.:) Feltétlenül menj el és nézd meg a kiállítást, mert érdemes.

Bianka írta...

Nagyon jó lehet

Edó írta...

Edith,köszi!Apropó múmiák:képzeld,szombat éjjel volt a múzeumok éjszakája.Éjfél után érkeztünk pár perccel múmiákat nézni és már zárva volt:)))Viszont a koncert még tartott.Úgyhogy a múmia-nézés még hátravan nekünk,de elhsziem hogy megéri!

Bianka,jó is:)