2018. május 30., szerda

Epres túrógombóc


Csupán néhány perc szükséges ennek a finom, egészséges, és diétás gombócnak az elkészítéséhez.
Nemcsak desszertnek jó, hanem olyankor is, amikor nagyon gyorsan szeretnénk valami laktató ebédet készíteni. Álomfinom.

Hozzávalók 12 darabhoz:

  • 25 dkg krémes tehéntúró (diétás változatot használtam)
  • 12 dkg zabpehely
  • 10 dkg cukor (eritrit)
  • 2 evőkanál citromlé
  • 1 citrom reszelt héja
  • 1 teáskanál vanília aroma
  • csipetnyi só
  • 10 dkg házi zsemlemorzsa, 1 evőkanál vaj, 12 nagyobb eper
Elkészítése:

  • A zabpelyhet késes aprítóban finomra őröljük, de nem teljesen lisztes állagúra, csak legyen nagyon apró.
  • Ezután kb 3,5-4 dl vízben a cukorral, a citromgéjjal, a citromlével, meg a sóval kavargatva összefőzzük. Akkor jó, ha nagyon nehezen kavarható a massza.  A túrót belekavarjuk, és hagyjuk lanygosra hűlni.
  • Közben egy serpenyőben vajon zsemlemorzsát pirítunk.
  • A masszából nedves kézzel gombócokat formázunk, mindenikbe belenyomunk egy-egy szem megpucolt epret. 
  • Végül zsemlemorzsában megforgatjuk.
  • Akinek nem elég édes, tálaláskor porcukorral megszórhatja.
Tipp: Őrölt dióban, mandulában, vagy mákban is forgathatjuk.

Nincsenek megjegyzések: