2018. május 15., kedd

Grillezett karaj meggyszósszal, naranccsal






Hozzávalók 4 személyre: 

  • 4 szelet csontos karaj
  • 3 evőkanál olívaolaj
  • kevés citromlé
  • só, őrölt bors

A meggyszószhoz: 

  • 30 dkg magozott meggy
  • kb 3 dkg cukor (eritrit vagy édesítő)
  • 0,7 dl főzőtejszín
  • 1,5 csapott evőkanál (zab)liszt
  • kevés őrölt fahéj és őrölt gyömbér (összesen 0,5 teáskanál)
  • néhány csepp citromlé
  • só 
  • 1 narancs

Elkészítése: 

  • A húst megmossuk, konyhai papírtörlővel szárazra itatjuk, majd sóval és borssal befűszerezzük. Meglocsoljuk olajjal és citromlével, és legalább 2 órára (vagy egy éjszakára) hűtőszekrénybe tesszük pácolódni. 
  • A szószhoz a meggyet a cukorral, a fűszerekkel, meg a citromlével főnni tesszük. 3-5 percig kavargatva főzzük, majd az egészet összeturmixoljuk. A lisztet elkeverjük a tejszínnel, a meggyhez kavarjuk, majd összeforraljuk. Ízlés szerint sózzuk. 
  • A húst grillrácson megsütjük, a narancsot pedig meghámozzuk, és vékony cikkekre vágjuk. 
  • A grillezett karajt meggyszósszal, és kevés borssal megszórt naranccsal kínáljuk.

Nincsenek megjegyzések: