2018. június 3., vasárnap

Holle Anyó szelet



Lassan itt a málnaszezon :)

Hozzávalók: 

  • 25 dkg liszt
  • 25 dkg cukor
  • 4 tojás
  • 1 dl olaj
  • 1 dl víz
  • 1 tasak sütőpor (10 g)

A málnazseléhez: 

  • 50 dkg málna
  • 10 dkg cukor
  • 4 dl víz
  • 2 tasak piros tortazselé

A tetejére: 

  • 4 dl habtejszín (cukor nélküli)
  • 5 dkg cukor
  • kevés csokoládéreszelék

Elkészítése: 

  • A piskótához a tojássárgáját habosra kavarjuk a cukorral, majd az olajjal, meg a vízzel váltakozva kikavarjuk. Ezután a sütőporral, meg a sóval elkevert lisztet beledolgozzuk, végül pedig a kemény habbá vert tojásfehérjét is óvatosan beleforgatjuk. 
  • A tésztát egy közepes méretű tepsibe simítjuk, és 180 fokos sütőben tűpróbáig sütjük. Sütés után kihűtjük. 
  • Megmossuk a málnát, és összeturmixoljuk a cukorral. Egy edényben a vízzel, meg a tortazselével 1 percig forraljuk, majd a piskóta tetejére öntjük, és hagyjuk, hogy magától szépen szétterjedjen. Amire kiöntjük, már meg is kell szilárdulnia. 
  • Hűtőszekrénybe helyezzük, hogy a sütemény hideg legyen, végül pedig megkenjük a cukorral kemény habbá vert tejszínnel. 
  • Csokoládéreszelékkel megszórjuk.

Nincsenek megjegyzések: