2011. január 29., szombat

Indiai burgonyakrémleves


Édesburgonyát még sosem főztem, és már régóta készülök rá. Utóbb a bióboltban  többek közt kurkumát is vettem, "majd jó lesz valamibe" alapon, így a kettőt összehoztam. Nagyon jó receptet találtam itt, így igazán könnyű dolgom volt. A leves mennyei, a fűszerezése zseniális, sokszor fogom készíteni.

Hozzávalók:

  • 1 nagy darab édesburgonya
  • 2 nagyobb burgonya
  • 2 cikk fokhagyma
  • fél fej hagyma
  • olívaolaj
  • 2 sáragrépa
  • fél teáskanál kurkuma
  • fél teáskanál gyömbérpor (vagy friss gyömbérpor)
  • fél teáskanál fahéj
  • fél teáskanál római kömény
  • 1 teáskanál őrölt koriander
  • 1,5 evőkanál házi ételízesítő
  • só, bors, petrezselyemzöld
  • csilipaprika
  • 1,5 dl tejszín
  • csipet őrölr szerecsendió

Elkészítése:
  • A hagymát darabokra vágjuk, a fokhagymát szétnyomjuk, kevés olajon kissé lepirítjuk. Megszórjuk a fűszerekkel (kurkuma, fahéj, koriander, kömény), majd hozzáadjuk a karikára vágott répát, kockára vágott krumplikat és kissé összepirítjuk.
  • Felöntjük kb.1,3 l vízzel, belerakjuk az ételízesítőt és koriandert, készre főzzük. Az egészet turmixoljuk, öntünk hozzá tejszínt, szerecsendió, felforraljuk. Korianderzölddel, vagy petrezselyemzölddel megszórjuk. Én a gyerekek miatt nem adtam hozzá a csilit, tálaláskor szórtuk a levesbe.

6 megjegyzés:

Bianka írta...

Izgalmas, finom lehet

Mónika írta...

Izgalmas ízvilág lehet.

Ottis írta...

Biztos finom!

Zsuzsa írta...

Szia,
van szamodra egy kis meglepetesem a blogomon... remelem meghat :)

Edó írta...

Bia,Móni,Otti,nagyon-nagyon finom,érdemes kipróbálni!

Zsuzsa,már megyek is hozzád:)

Kati írta...

Ez tényleg különleges krumplileves, a mienktől eltérő ízvilág, de biztos finom lehet.