2011. január 10., hétfő

Csokoládés grízgombóc és a 200.olvasóm


Szeretettel köszöntöm a 200.-ik olvasómat: Evódiát
Egykor nem gondoltam volna, hogy ezt is megérem, de úgy látszik mégiscsak hasznos amit csinálok, hisz nemcsak magam miatt teszem. 
Ezúttal ismét köszönöm mind a 200 olvasómnak, hogy nap mint nap benéztek hozzám!

És akkor a gombócok..ez is úgy indult, mint egyéb más magazinokból vett receptek, amik már ránézésre sem stimmelnek. Nos, ezesetben is láttam, hogy kilóg a lóláb, így már eleve kicsit átformálva láttam neki. Aztán amikor a főzésre került a sor, akkor szépen szétmentek a gombócok. Itt abbahagytam a merényletet és a többi gombócot mikróban felmelegítettem, így a csoki szépen megolvadt benne, a gombócok felmelegedtek.
Nagy sikert aratott, a család rögtön felfalta s közben nem győzték dícsérni. Másnap is kérték..:)

Hozzávalók:
  • 1 liter tej
  • 10 dkg cukor
  • 20 dkg búzadara
  • csipet só
  • 2 tojássárgája 
  • 10 dkg zsemlemorzsa
  • 10 dkg margarin
  • 10 dkg csokoládé
  • a forgatáshoz: kókuszreszelék, dió
Elkészítése:
  • A tejet a sóval, cukorral felforraljuk, hozzáadjuk a búzadarát és sűrű tejbegrízt főzünk.
  • Kihűtjük és beledolgozzuk a tojássárgágat, zsemlemorzsát és margarint. A masszát fóliába csomagoljuk és hűtőszekrényben dermesztjük.
  • Ezután a masszából vizes kézzel gombócokat formázunk, mindenik közepébe egy-egy csokikockát nyomunk.
  • A recept szerint lobogó vízben 3 perc alatt megfőzzük, majd kókuszba, darált dióba, kakaóporba stb. forgatjuk.
  • Én főzés helyett mikróban femelegítettem, bár ezesetben a tojásoknak nem sok értelme van.

Nemcsak a gyerekeknek, férjnek is nagyon ízlett és szerintem is nagyon finom. A recept viszont sántított, így nem is írom a forrást. Ez már a javított verzió :)

14 megjegyzés:

Bianka írta...

Nagyon guszták, igazán finom lehet

Ildy írta...

Nagyon jó ötlet!

sedith írta...

Gratulálok!!!:) Megérdemled a sok olvasót!!!:)
Puszillak

Gál Edith írta...

Gratula a sok olvasóhoz!!!
Nagyon guszták a gombócok!! :)

Anyatigris írta...

Gratulálok az immáron 200 olvasódhoz!!!!!!!!!
A gombócok gusztusosak nagyon!:)

Ottis írta...

Guszta, biztos finom!

mutter írta...

nahát... nekem is sikerül pontosnak lennem valahol:)
nem is tudtam. köszi a meglepetést.
még sokáig légy itt sokunk megörvendeztetője, azt kívánom!

Ditta írta...

Nagyon jól nézne ki,gratulálok 200.-hoz:-)!

Edó írta...

Köszönöm mindenkinek,nagyon kedvesek vagytok:)

Evódia,na látod,nálam éppen eltaláltad:)

Dia írta...

Igazán ötletes. Főleg, hogy a főzés kimarad, nagyon tetszik!

gyopper írta...

Szia Edó!
Honnan tudod, hogy kik a követőid? RSS-feliratkozást látsz?
Köszi a választ, sosem tudtam magamtól rájönni :)

Edó írta...

Dia,nekünk is nagyon bejött.

GYopper,jobb oldalt,rendszeres olvasók. És 200 van éppen.

egycsipet írta...

Szép kis gombócok lettek! :))

Gratulálok a szép kerek számhoz! :)

gyopper írta...

ááá, értem, köszi!