2018. március 7., szerda

Spárga saláta


-->


Hozzávalók 2 személyre: 

  • 6 szál zöld spárga
  • 2 összmarék rukkola saláta
  • 10 dkg uborka
  • 10 dkg fetasajt
  • 2 evőkanál extraszűz olívaolaj
  • 1 evőkanál citromlé
  • só, őrölt bors

Az öntethez: 

  • 3 evőkanál extraszűz olívaolaj
  • 1 evőkanál citromlé
  • 1 teáskanál dijoni mustár
  • 1 evőkanál apróra vágott zöldhagyma
  • só, őrölt bors

Elkészítése: 

  • A sütőt előmelegítjük 200 fokra. 
  • A spárgát megmossuk, a vastagabb végein a keményebb részt levágjuk. Tepsibe sorakoztatjuk, meglocsoljuk olajjal, citromlével, sóval, meg borssal, és alaposan összeforgatjuk. 5 percig sütjük. 
  • Az uborkát megmossuk, és zöldséghámozóval vékonyra szeljük. Közben egy tálkában alaposan kikavarjuk az öntethez valókat. 
  • A salátát megmossuk, és az uborkával együtt tálra rendezzük. Összeforgatjuk az öntettel, a tetejét pedig kirakjuk sült spárgával, illetve megszórjuk morzsolt fetasajttal. Sóval és őrölt borssal ízesítjük.


Nincsenek megjegyzések: