2014. július 22., kedd

Tepsis paradicsomos csirke


Egyszerűen elkészíthető, nagyon jó kis nyári ebéd. Kizárólag friss, ízes nyári paradicsomból érdemes elkészíteni :)


Hozzávalók:

  • 6 egész csirkecomb, 60 dkg paradicsom, 5 dl paradicsomlé, 5 dkg liszt, 1 vöröshagyma (vagy 2 zöldhagyma zöld szára nélkül), 3 cikk fokhagyma, 1 összmarék petrezselyemzöld, 1 evőkanál majoránna, 2 teáskanál cukor, 1 teáskanál szárított oregánó, 1 tesákanál pirospaprika, só, őrölt bors, kevés olaj a sütéshez

Elkészítése:

  • A húst megmossuk, majd minden oldalát sóval és borssal alaposan megszórjuk. 
  • Összekavarjuk a lisztet a paprikával, a húst beleforgatjuk, és egy kevés olajon, serpenyőben, oldalanként 2 perc alatt hirtelen megpirítjuk. Ha nem sütésálló a serpenyőnk, akkor tűzálló tálba helyezzük, amíg elkészül a paradicsom mártás. 
  • A serpenyőben, a visszamaradt zsiradékon megpirítjuk az apróra vágott hagymát, illetve fokhagymát. Sóval, borssal, oregánóval ízesítjük, majd hozzáadjuk a megmosott, kockára vágott paradicsomot. 
  • Párolni kezdjük, majd felöntjük paradicsomlével, és néhány perc alatt összefőzzük. Levesszük a tűzről, hozzáadjuk az apróra vágott friss fűszereket, illetve beállítjuk az ízét cukorral, sóval. 
  • A mártást a húsra öntjük, és 200 fokra előmelegített sütőben, kb 45 perc alatt megsütjük. 
  • Bármilyen krumplikörettel, párolt rizzsel, vagy friss salátával tálalhatjuk.

Nincsenek megjegyzések: