2014. július 3., csütörtök

Mandulás barackos kenyérpuding (reform)


Nagyon egyszerű és nagyon finom édesség, mely ráadásul egészséges hozzávalókat tartalmaz, s még laktató is. Marcipán ízű, így kimondottan azoknak ajánlom, akik szeretik a marcipánt.
A kiindulópont az almás-mákos gubatortám volt, itt most mák helyett a szuperegészséges mandula, alma helyett pedig sok-sok barack került bele. A zabkorpát pedig, azon túl, hogy nagyon tápláló, azért raktam hozzá, hogy némiképp felszívja a gyümölcs nedvességét, és szépen lehessen szeletelni.

Saját készítésű zsemlét használtam, melyet előtte egy napig kint hagytam száradni, keményedni.

Hozzávalók:

  • 50 dkg szikkadt, teljes kiörlésű kenyér vagy zsemle
  • 40 dkg sárgabarack
  • 20 dkg őrölt mandula
  • 20 dkg nyírfacukor
  • 6,5 dl tej
  • 10 dkg kókuszzsír (vagy pálmazsír)
  • 5 dkg zabkorpa
  • 1 kisebb citrom reszelt héja
  • fél teáskanál mandula aroma
  • csipetnyi só

Elkészítése:

  • A szikkadt kenyeret kockára vágjuk, és az őrölt mandulával, meg a zabkorpával együtt egy nagyobb tába szórjuk.
  • A tejet a cukorral, sóval, meg a kókuszzsírral összefőzzük, hozzáadjuk a citromhéjat, meg az aromát. A mandulás kenyérre öntjük, alaposan összeforgatjuk, majd belekavarjuk a kockára vágott barackot is.
  • Közepes méretű tepsibe borítjuk, egyenletesen eloszlatjuk, és 180 fokos sütőben, 15 percig sütjük.
  • Miután langyosra hűlt, négyzet alakúra szeleteljük.

Nincsenek megjegyzések: