2014. július 27., vasárnap

Csilis csokoládétorta málnával



Liszt nélkül készítettem ezt a tortát, nagyon finom, puha lett a tésztája. A piskóta közepe beesett a sütés végén, és épp tökéletes lett a formája, hogy a krémet a közepére kanalazzam. Így nem kellett lapokra vágni, megtölteni, ráadásul mutatós is ilyenformán. A csilis csokoládé az egyik kedvencem, ezért készült csípős csokikrém. Málna pedig azért, mert most sok van a kertben, és mert szerintem a málna illik a leginkább a csokoládéhoz.
Nagyon-nagyon-nagyon finom, egyszerűen, gyorsan elkészíthető, érdemes kipróbálni.

Hozzávalók:

A piskótához:

  • 8 tojás, 15 dkg mandula, 20 dkg sötétbarna nádcukor, 3 csapott evőkanál kakaópor
A csilis csokoládékrémhez:
  • 20 dkg étcsokoládé (min. 50 %-os), 10 dkg tejcsokoládé, 2 dl habtejszín, 10 dkg vaj, 1-2 teáskanál csilipor (ízlés szerint)
A tetejére:
  • fegy összmarék málna, kevés csokoládéforgács, (nyírfa)porcukor

Elkészítése:

  • Az egész tojásokat mixerrel kb 5 perc alatt jó habosra verjük (amíg a massza kifehéredik, és a térfogata megnő). A vége felé adagonként beleszórjuk a nádcukrot, így verjük tovább.
  • A mandulát késes robotgépben (vagy diódarálóval) liszt állagúra őröljük, és a kakaóval együtt óvatosan a tojáshabhoz forgatjuk.
  • A masszát egy 24 cm-es kerek tortaformába öntjük, és 180 fokos sütőben tűpróbáig sütjük. Mivel liszt helyett mandula van benne, és ez is csak kisebb mennyiségben, a piskóta közepe be fog esni, a széle pedig magas marad, de ez most nem hátrány :)
  • A krémhez egy edényben felmelegítjük a tejszínt, beleszórjuk az apróra darabolt kétféle csokoládét, és kavargatva összeolvasztjuk. Megvárjuk amíg kihűl, majd belekavarjuk a vajat, meg a csípős csiliport. A mennyiség függ a csilipor minőségétől, illetve mindenkinek a saját ízlésétől.
  • A krémet a kihűlt piskóta közepére öntjük, majd kirakjuk málnával, és megszórjuk porcukorral, csokoládéforgáccsal.
Hűtőszekrényben kellőképpen megdermed, és szépen összeáll, de én rögtön folyósan szeretem, az olvadt csoki az egyik gyengém :)


Nincsenek megjegyzések: