2012. január 29., vasárnap

Földgömb torta


Első hallásra nagyon nehéz feladatnak tűnt ez a torta elkészítése. Elsősorban azért, mert félgömb alakút még sosem készítettem. Nagyon sokat törtem a fejem, keresgéltem mindenfelé, de sehol nem találtam arról leírást, hogy milyen módon lehet ezt megoldani. Aztán arra jutottam (egyébként az első gondolatom is ez volt), hogy a félgömb alakú keverőtálamat fogom használni.

  • 4 tojásból készítetem piskótát, ezt beleöntöttem a sütőpapírral bélelt tálba, majd megsütöttem. Arra gondoltam, majd elvágom és megtöltöm krémmel.

Ekkor szembesültem a második nehézséggel, ugyanis joghurtkrémet kértek, ami folyékony, és csak önteni lehet. Ha visszahelyezem a piskóta egy részét a tálba, ráöntöm a joghurtkrémet, akkor a felső részre nem fog találni, ugyais a tál felfele szélesedik.

  • Ekkor sütöttem 3 tojásból egy kerek piskótát, éppen akkora átmérőjűt, mint a tál felső része. 2 cm magasságú lett.
  • A félgömb alakú piskóta aljából levágtam egy keveset, egyrészt hogy ne legyen magas, másrészt hogy egyenes legyen. Visszahelyeztem a fóliával kibélelt tálba, ráöntöttem a joghurtkrémet, megdermesztetem, majd ráhelyeztem a kör alakú piskótát, kissé lenyomkodva. Kevés időre visszatettem a hűtőszekrénybe, majd kiborítottam, és a fóliát lehúztam róla.


  • Ezután alapoztam, majd rákerült a fondant bevonat. A kék színezőt nem gyúrtam bele teljesen a fehér fondantba, így lett márványos.
  • A földrészeket sablon alapján vágtam ki.


A világjáró külön kérés volt, sajnos a lába felhelyezéskor megsérült.

10 megjegyzés:

M@rti írta...

Igen, ez az "egyszerűnek tűnő, de bonyolult feladat"! Én is agyaltam pár napot a focilabdám gyártása előtt, de végül majdnem így oldottam meg én is, ahogy Te.
Ötletes lett nagyon!

sedith írta...

Klassz lett!:) Ilyen emberkét még sosem próbáltam; nem is hiszem, hogy sikerülne.:P
Mivel szoktad átkenni, hogy szép fényes legyen?

Edó írta...

Márti,elkészíteni aztán nem volt nehéz,csak kitalálni!!Sőt,talán egyik legkönnyebb.Megyek,megnézem a te labdádat..:)

Edó írta...

Edith,hát látod az enyém is milyen hadirokkant szegény..ilyent te is tudsz:)Vizes ecsettel kenem le.

marisz57 írta...

A világjárók lába a való életben is gyakran sérült...
Nagyon tetszik a torta!

Angi Angéla írta...

Ügyesen megoldottad,nagyon ötletes, én is hasonlóképpen készítem a félgöm tortákat

Katalin írta...

Hát ez egyszerűen fantasztikus!!!

csaba írta...

Köszönöm szépen a készítőnek is ezt a nagyon szép és finom tortát! Jó meglepetés volt.

csaba

auni írta...

Csudafinom volt a csudálatosan szépre sikeredett földgömbtorta:). vérző szívvel szeltük fel. még sok hasonló egyedi kihívást kívánok!

Edó írta...

Kedves Csaba!Ezek szerint neked készült a torta:)Örülök nagyon,hogy tetszett és ízlett,és külön köszönöm a kedves szavakat!

Szia Auni,nagyon köszönöm,örülök hogy tetszett,ez fontos számomra!