2012. január 11., szerda

Csípős csirkeragu


Ez olyan "férfiak kedvence" típusú étel, több mindennel gazdagított húsos ragu, csípősen, rizskörettel. Én a magam részéről kihagytam belőle a szalonnát, a lisztet, meg miegymást, a gyerekek részéről pedig természetesen a csípőspaprika hiányzott.
Így is, úgy is, nagyon finom, pikáns, kiadós étel.

Hozzávalók : 

  • 50 dkg csirkemell
  • 15 dkg császárszalonna
  • 15 dkg bébikukorica (konzerv)
  • 2 evőkanál olaj
  • 1 kisebb fej hagyma
  • 1 kis doboz tejföl
  • 1 evőkanál mustár
  • 1 teáskanál fűszerpaprika
  • 1 evőkanál liszt
  • fél csípőspaprika (vagy ízlés szerint)
  • só, bors
Elkészítése:
  • A császárszalonnát kisebb csíkokra vágjuk, az olajon megpirítjuk, majd kiszedjük és félretesszük.
  • A visszamaradt zsiradékon az apróra vágott hagymát megdinszteljük, hozzáadjuk a csíkora vágott csirkemellet, és fehéredésig sütjük. Felöntjük kb 1,5 dl vízzel, megsózzuk és borsozzuk, majd pár perc alatt puhára pároljuk.
  • Ekkor hozzáadjuk a karikára vágott bébikukoricát, a sült szalonnát, és az apróra vágott csípőspaprikát. Összeforraljuk, majd a tűzről levéve lassan belecsurgatjuk a liszttel, a fűszerpaprikával és kevés meleg lével elkevert tejfölt.
  • Mustárral még pikánsabbá tesszük, majd újraforraljuk, és rizskörettel tálaljuk.
Épp ma mondtam az Erdélyi Konyhás lányoknak, hogy az ételek istene szerintem a mustár, a fokhagyma, a sütik esetében pedig a reszelt citromhéj :)

Nem mellesleg ma mini Erdélyi Konyhás találkozót tartottunk Jutkánál, ahol Ottival húsgombóc levest és bazsalikom-pesztós spagettit ettünk csirkehússal, a lányok pedig forralt boroztak. 
Jutka istenien főz, volt szerencsém jó párszor a főztjéhez, hálistennek :)

5 megjegyzés:

sedith írta...

Nálunk fordítva van: én kedvelem a csípőset, Ő meg nem, azaz, ő max a pikánsat szereti. De elbánok a dupla adaggal is!:) (Na, csak vicceltem!:D)

Chef Viki írta...

Nálunk is úgy van, mint Sedithéknél :-)

Jó kis ragut kanyarítottál!

Roza írta...

Az bizony! Csípős csirkeragu! Összefut a nyál a számban!:)

Petra írta...

Engedd meg, hogy felhívjam a figyelmedet erre a pályázatra. A hungarikumokról szóló fotókkal (étel, ital, bármi) lehet nevezni, klassz díjakért.
http://reformkorikonyha.blogspot.com/2012/01/te-hogyan-latod-hungarikumokat-palyazat.html

Edó írta...

Mi mindketten kedveljük a csípőset,a gyerekek miatt azonban ritkán készítek.

Petra,köszönöm,megnézem!