2018. február 3., szombat

Töltött sertésszűz fűszeres gombóccal, tejszínes zöldborsóval





Hozzávalók 4 személyre: 

  • 80 dkg sertésszűz
  • 20 dkg zöldborsó
  • 5 kisebb szikkadt zsemle (teljes kiőrlésű)
  • 1 kisebb zellerszár
  • 1 vöröshagyma
  • 2 tojás
  • 1,5 dl tej
  • 1,5 dl húslapalé
  • 1 dl fehérbor
  • 1 marék zöldfűszer (bazsalikom, oregánó, kakukkfű)
  • 3 evőkanál vaj
  • 8 szelet sonka (prosciutto)
  • 2 evőkanál olívaolaj
  • 1 evőkanál tejszín
  • só, őrölt bors


-->
Elkészítése: 

  • A zsemlét darabokra tépkedjük, és egy tálban meleg tejbe, illetve alaplébe áztatjuk. 
  • Egy serpenyőben 1 evőkanélnyi vajat forrósítunk, megpirítjuk az apróra vágott hagymát, illetve a zellert. Ezután a kinyomkodott zsemlével, az apróra vágott zöldfűszerekkel, meg a tojással összegyúrjuk. Sóval és borssal ízesítjük. 
  • A húst megmossuk, hosszában bevágjuk úgy, hogy közben ne vágjuk ketté. Kissé kiklopfoljuk, sóval és borssal megszórjuk, majd 4 evőkanálnyi masszát helyezünk rá. Felcsavarjuk, és fogvájóval összetűzzük. 8 szeletere vágjuk, és minden szeletet sonkába tekerünk. Olajon megsütjük – 5 perc után felöntjük borral. 
  • Közben egy fazékban sós vizet forralunk. A maradék masszából kis gombócokat formázunk, és megfőzzük. 
  • 5 perccel a főzés befejezése előtt hozzáadjuk a borsót is, majd mindkettőt leszűrjük. Serpenyőben, 1 evőkanálnyi vajon megpirítjuk. Tejszínnel, sóval, borssal ízesítjük. 
  • A sült húst szaftjával meglocsoljuk, mellé kínáljuk a tejszínes borsót.

Nincsenek megjegyzések: