2018. február 22., csütörtök

Almás-diós spenótsaláta


-->


Hozzávalók 2 személyre: 

  • 2 összmarék bébispenót
  • 5 dkg lágysajt (pl. camembert)
  • 0,5 lilahagyma
  • 6 szelet baconszalonna
  • 1 alma
  • 1 marék dióbél
  • kevés citromlé

Az öntethez: 

  • 4 evőkanál extraszűz olívaolaj
  • 1 evőkanál piros balzsamecet
  • 0,5 teáskanál cukor
  • 0,5 teáskanál mustár
  • só, frissen őrölt bors

Elkészítése: 

  • A dióbelet késsel apróra vagdossuk, majd száraz serpenyőben enyhén megpirítjuk. 
  • Ezután az apróra vágott baconszalonnát ugyanebben a serpenyőben megpirítjuk, és félretesszük. 
  • Megmossuk a spenótot, egy nagy tálban összekavarjuk a vékonyra szelt lilahagymával, és a kis kockára vágott sajttal. Ízlés szerint sózzuk. 
  • Összekavarjuk az öntethez valókat, és a salátára öntjük. 
  • Az almát megmossuk, vékony szeletekre vágjuk, és egy kevés citromlével meglocsoljuk, hogy ne barnuljon meg. 
  • Tányérra tálaljuk a salátát, a tetejét pedig kirakjuk almaszeletekkel, dióval, és ropogós szalonnadarabokkal. Frissen őrölt borssal megszórjuk.


Nincsenek megjegyzések: