2014. május 31., szombat

Csirke vajas morzsával, málnaszósszal



Ismét a kertemben található zöldfűszerekből, és zöldségekből indultam ki, mert ezzel már meg is van az ízesítés, meg a köret. Házi zsemle, gyümölcs mindig van nálam a fagyóban, így már csak hús és vaj kellett ehhez az észbontóan finom, és szép menühöz.
Persze nemsokára jön a málnaszezon, akkor majd friss málnát használunk.

Hozzávalók (6 személyre):

  • 3 csirkemell
  • 10 dkg puha vaj
  • 1 zsemle (teljes kiörlésűt használtam)
  • 1 evőkanál petrezselyemzöld
  • 1 evőkanál metélőhagyma (vagy zöldhagyma)
  • 1 evőkanál majoránna
  • 2 evőkanál kókuszzsír (vagy olívaolaj)
  • só, őrölt bors
A málnaszószhoz:
  • 20 dkg málna
  • 5 dkg cukor (nyírfát használtam)
  • 1 dl főzőtejszín
  • 1 csapott evőkanál étkezési keményítő
  • csipetnyi só

Elkészítése:

  • A zöldfűszereket megmossuk, apróra vágjuk, majd a vajjal összekavarjuk. Sózzuk, borsozzuk.
  • Késes aprítóban morzsára aprítjuk a zsemlét (esetleg ledaráljuk), ezután a fűszeres vajhoz kavarjuk.
  • Megmossuk a húst, mindeniket félbevágjuk, és sóval, borssal befűszerezzük.
  • Egy serpenyőben felforrósítjuk a zsiradékot, majd a csirkemelleket 1-1 percig sütjük mindkét oldalukon.
  • Ezután tűzálló tálba helyezzük, rátapasztjuk a vajas-fűszeres morzsát, majd 200 fokos sütőben 15-20 percig sütjük, amíg szép piros lesz a tetején a morzsa, a hús pedig szaftos. Ha tovább sütjük, a hús kiszáradhat.
  • Közben elkészítjük a málnaszószt. Egy kisebb edényben a málnát a cukorral, meg egy csipet sóval felforraljuk, majd 2-3 percig főni hagyjuk. Összeturmixoljuk.
  • A keményítőt elkeverjük a hideg tejszínnel, hozzáadjuk a málnához, és összeforraljuk.
  • A húst szeletekre vágva, málnaszósszal, és friss zöld salátával fogyasztjuk. 
Megj: Krumpliköretet is készíthetünk mellé.
A fűszerek természetesen változhatnak, ízlésünknek megfelelően.

2 megjegyzés:

Katalin írta...

Hű de különleges! Nagyon guszta, szívesen megkóstolnám :-)

Edó írta...

Érdekes kombináció,de nagyon finom :)