2014. május 8., csütörtök

Teljes kiörlésű zsemle (kezdőknek)


Tudom, hogy már szerepel a blogomon hasonló zsemlerecept, de nem árt, ha időnként újta szemelőtt van, hogyan is készíthetünk otthon egészségeset, finomat. Ez a legegyszerűbb változat, természetesen a liszteket lehet tetszés szerint variálni, és használni más fajtákat is, pl lenmagliszt, szezámliszt, zabpehelyliszt stb. A folyadékot szintén lehet módosítani, a víz egy része helyett adhatunk hozzá egy kevés savót (a legjobb péksüteményekhez), írót, kefírt, joghurtot, esetleg tejet.
Köszönő viszonyban sincs a bolti ehetetlen, káros cuccokkal teli kenyerekhez, és tényleg nem igényel nagy szaktudást az elkészítése. Kenyésütőgéppel még egyszerűbb, mert az elvégzi helyettünk a dagasztást.

Én mindig úgy szoktam, hogy egyszerre kétszeres, vagy még több adagot lesütök, zacskóban fagyasztóba teszem, onnan csak elővesszük, amikor szükséges. Nagyon hamar kiolvad (sőt, mikróban kb fél perc), így mindig van itthon friss, egészséges zsemlénk.

Hozzávalók (6 nagyobb zsemléhez):

  • 25 dkg kenyérliszt
  • 25 dkg teljes kiörlésű búzaliszt
  • 3 dl langyos víz 
  • 3 evőkanál olívaolaj 
  • 1,5 teáskanál tengeri só 
  • 1 teáskanál nádcukor (vagy méz) 
  • 1 tasak szárított élesztő (7 g) 
  • 2-3 evőkanál vegyes olajos mag: naprafogó, szezámmag, lenmag, tökmag

Elkészítése:


  • A kétféle lisztet egy nagy tálba szitáljuk, majd összekavarjuk az élesztővel, a sóval, meg a cukorral.
  • Hozzáadjuk az olajat, és a langyos vizet.
  • Alaposan összegyúrjuk, majd néhány percig dagasztjuk (használhatunk gépi dagasztót is). A tészta felülete szép sima, rugalmas, hólyagos kell legyen.
  • Konyharuhával letakarjuk, és langyos helyre tesszük keleszteni. Addig kelesztjük, amíg a tészta minimum a duplájára nő (kb 1 óra).
  • A megkelt tésztát lazán átgyúrjuk, majd kb 15 dkg-os darabokra osztjuk. Egyenként megformázzuk gömbölyűre, zsemle alakúra. A zsemléket sütőpapírral bélelt tepsire helyezzük, és további 15-20 percig kelni hagyjuk, ezalatt a duplájára nőnek.  Közben a sütőt előmelegítjük 200 fokra (légkeverésen 180 fok).
  • Langyos vízzel, ecset segítségével mindenik zsemlét lekenjük.
  • Megszórjuk tetszés szerint olajos magvakkal.
  • Sütőbe helyezzük, és kb 25 percig (légkeverésen kb 20 perc) sütjük, amíg a teteje enyhén pirulni kezd.

2 megjegyzés:

Szofi írta...

Szuper! Épp egészséges zsemle receptre vadászok napok óta!

Edó írta...

Jaj de örülök!Akkor hasznos volt,hogy beírtam :)