2011. december 26., hétfő

Barackos túrótorta


Nagyon finom, házi túróból készült!

Hozzávalók : 
A piskótához:

  • 8 tojás
  • 24 dkg liszt
  • 24 dkg cukor
  • néhány csepp ecet
A krémhez:
  • 80 dkg tehéntúró
  • 1 kis doboz tejföl (amennyitől a túró krémes lesz)
  • 12-15 dkg cukor (a túró savanyúságától függően)
  • 1 citrom reszelt héja
  • 1 teáskanál vaníliaaroma
A bevonáshoz és a díszítéshez:
  • 2 csomag Dr.Oetker vaníliakrém
  • 0,5 l tej
  • 5 evőkanál cukor
  • 1 üveg barackbefőtt
Elkészítése:
  • A piskótához a tojásfehérjéket az ecettel feverjük, majd a cukrot lassan adagolva hozzá kemény habbá verjük.
  • A masszát egy 24 cm-es átmérőjű kapcsos kerek tortaformába simítjuk, és 180 fokos sütőben kb 30 perc alatt megsütjük (tűpróba!).
  • Ezután a piskótát kiborítjuk és hűlni hagyjuk.
  • A krémhez a tehéntúrót villával összetörjük, majd hozzáadva a joghurtot, a cukrot, a vaníliát és a citromhéjat, krémesre kavarjuk.
  • A piskótát 3 lapra vágjuk és a krémmel betöltjük.
  • A vaníliakrémet a tejjel és a cukorral felverjük, majd bevonjuk vele a tortát.
  • Vékony szeletekre vágott barackkal és szintén vaníliakrémmel díszítjük.
  • Készíthetjük úgy is, hogy kisebb barackdarabokat a krémbe kavarunk, vagy a krém tetejére is szórhatjuk, így a torta belsejében is lesz gyümölcs.
  • A krém lazításához natúr joghurtot is használhatunk, esetleg főzött vaníliapudingot. Mindkét esetben nagyon finom.
  • 2,5 kilós torta.

5 megjegyzés:

hankka írta...

Biztosan nagyon finom is, a díszítés pedig gyönyörűséges!

mellissina2 írta...

Hú de gyönyörű!!!!Imádom a barackos túrótortát!!!!

marisz57 írta...

Nagyon mutató! Mint egy rózsa! Ez csak finom lehetett!

Rozi írta...

Gyönyörűen néz ki,biztosan nagyon finom,imádom a túrósokat!

Örömteljes Boldog Új Évet kívánok!

Edó írta...

Köszönöm szépen,örülök hogy tetszik nektek!:)