2010. július 7., szerda

Kolbászos-juhtúrós csónak


Az ötlet Limarától származik, régóta készülök, hogy majd egyszer elkészítem. Én megspékeltem egy kis túróval, illetve mellé paradicsom-salsát fogyasztottunk. Isteni (vagy ördögi?) kombináció született, ha nem lenne ennyi munka vele, valószínű minden héten készíteném.
Egy gond van vele: nagyon eteti magát, és nagyon nehéz étel...viszont én kettőt is megettem belőle melegében, pedig előre tudtam, hogy majd megfekszi a gyomrom.

Hozzávalók:
  • 2 dl tej
  • 140 g joghurt
  • 1 tojás
  • 0,5 dl olaj
  • 10 dkg öregtészta (elhagyható, de akor 2,5 dkg élesztő szükséges)
  • 2 teáskanál só
  • 1 teáskanál cukor
  • 40 dkg fehér búzalisztliszt
  • 10 dkg teljes kiörlésű búzaliszt
  • 2 dkg friss élesztő
  • töltelék: magyaros kolbász (szalámi vagy sonka), juhtúró, reszelt sajt.
Elkészítése:
  • A hozzávalókból rugalmas, kissé lágy tésztát dagasztunk (ment minden a kenyérsütőbe, 20 perc dagasztás).
  • A tésztát tálba borítjuk, letakarjuk és hagyjuk jó duplájára kelni. Félidőben átgyúrtam.
  • A megkelt tésztát lisztezett felületre borítjuk, majd elosztjuk 8 egyenlő részre. Mindeniket hosszúra nyújtjuk, megszórjuk apróra vágott kolbásszal, túróval.
  • Két oldalát kissé behajtjuk, majd feltekerjük.
  •  Középen, hosszában éles késsel mélyen bevágjuk és sütőpapíros tepsin újrakelesztjük.
  • A megkelt csónakokat bőven megszórjuk reszelt sajttal és 180 fokon kb. 25 perc alatt készre sütjük.

Nagyon puha, laza szerkezetű, finom ízű, reggelire, uzsonnára kitűnő.

12 megjegyzés:

Ottis írta...

Nagyon guszta!Én is kinéztem valamikor Limaránál ezt a receptet...
Indulok hozzátok kóstolóra :-))))

Jutka írta...

Nagyon jól néz ki, mindig csorog a nyálam itt az irodába :)

Edó írta...

Otti,gyere,szovesen adok:)

Jutka,csoroghat is,mert ez tenyleg olyan fini!:)

Chef Viki írta...

Nálunk is elképesztő sebességgel fogyott :-)

Nagyon szépek lettek!

egycsipet írta...

Annyira guszták! :)
Én is többször megsütöttem már és nem tudunk betelni vele. Legközelebb kipróbálom juhtúróval is, remek lehet.

Edó írta...

Viki,Csipet,köszi! Hát ez olyan,hogy addig eszed,amig tart..s még utána is ennéd. Ha vóna :)

Andrea írta...

Tegnap a kókuszkockát sütöttem tőled, nagyon finom lett. Most ennek a finomságnak vinném a receptjét...nagyon guszta ;-).

Edó írta...

Andrea,örülök!Vidd csak,megéri:)

Mónika írta...

Nagyon jól néz ki. Ki fogom próbálni.

Bianka írta...

Csú, csoda imádnám

Andi írta...

Hú de guszta!!!
Nagyon csini vagy a profil képen!!!:-)

Zsuzsa írta...

hat ez kesz halal, nem lehet jol lakni belole egyaltalan, non stop lehet enni, csak lenne aki susse mindig :).