2017. március 31., péntek

Sült zeller- és édesburgonya hasáb joghurtos mártogatóval




Amikor ezt az ételt fogyasztottam, csak erre tudtam gondolni: hogy lehet valami ennyire finom? :)
És még egészséges is. Azt hiszem, én ilyenen simán elélnék ebédre minden nap, hús helyett.

Hozzávalók 2 személyre: 

  • 40 dkg édesburgonya (hámozva)
  • 30 dkg zellergyökér (hámozva)
  • fél citrom leve
  • 2 evőkanál kókuszzsír
  • 1 fej fokhagyma
  • 1 evőkanál szárított bazsalikom
  • só, őrölt bors

A mártogatóhoz: 

  • 30 dkg sűrű, natúr joghurt
  • 1 evőkanál extraszűz olívaolaj
  • 1-1 teáskanál menta és petrezselyemzöld
  • só, őrölt bors


Elkészítése: 

  • A zöldségeket meghámozzuk, középen kettévágjuk a fokhagymát, héjastól. A zellert vékony hasábokra, az édesburgonyát pedig vastagabb hasábokra vágjuk. 
  • Egy sütőpapírral bélelt tepsire borítjuk, majd meglocsoljuk kókuszzsírral, citromlével, illetve megszórjuk sóval, borssal, és bazsalikommal (használhatunk más fűszert is). Kézzel alaposan összeforgatjuk, jól szétterítjük, és melléhelyezzük a fokhagymát, a vágott felével lefelé. 
  • 180 fokos sütőben addig sütjük, amíg a zöldségek megpirulnak. 
  • A joghurtot kikavarjuk olajjal, fűszerekkel, sóval, borssal, illetve a sült fokhagymából kinyomott cikkekkel. A sült zöldséghasábok mellé kínáljuk.

Nincsenek megjegyzések: