2014. október 23., csütörtök

Sütőtökös csirkenyársak


A kertemben két jókora sütőtök maradt, az egyiket fel is használtam, így ismét sütőtökös ételeket fogyasztottunk. Én minden formában imádom, a család nem éppen, de a krémlevest, meg a sütőtökös csicserifasírtot ők is szívesen fogyasztották, merthogy ezek is készültek :) Szerintem így, csikemell társaságában, zsályával fűszerezve, verhetetlen fogás. Olyannyira, hogy csak úgy, magára is abszolút befutó, mi viszont némi salátával, meg joghurttal fogyasztottuk.

Hozzávalók (4 személyre):

  • 50 dkg csirkemell filé
  • 20 dkg nyers sütőtök (tisztán mérve)
  • olívaolaj
  • 1 cikk fokhagyma
  • friss, vagy szárított zsálya
  • balzsamecet
  • kevés dió
  • só, őrölt bors

Elkészítése:

  • A húst kockára vágjuk, egy tálba tesszük, és alaposan összeforgatjuk 2 evőkanál olajjal, fél evőkanál balzsamecettel, 1 cikk reszelt fokhagymával, 1 teáskanálnyi apróra vágott zsályával, és egy kevés őrölt borssal. 1-2 órára hűtőszekrénybe helyezzük, hogy az ízek összeérjenek.
  • A sütőtököt szintén kockára vágjuk, összekevarjuk egy kevés olajjal, néhány csepp balzsamecettel, zsályával, és őrölt borssal.
  • A húst, és a sütőtököt megsózzuk, majd felváltva pálcikákra húzzuk.
  • Sütőpapírps tepsire fektetjük, meglocsoljuk olívaolajjal, és 180 fokos sütőben, kb 20 perc alatt megsütjük.
  • Friss salátával tálaljuk, melyet megszórunk egy kevés durvára aprított, pörkölt dióval, illetve joghurtot is kínálhatunk mellé.

Nincsenek megjegyzések: