2014. szeptember 24., szerda

Gombás kenyérlángos



Szeretjük a különféle kenyérlángosokat (hivatalos nevén focaccia), időnként készítek ilyen-olyan változatot attól függően, hogy mikor minek van szezonja például. Nemrégiben az erdőn szedtünk szedret, és menet közben néhány szép őzlábat is találtunk, melynek egy részét tojásban kisütve, más részét pedig ilyen isteni focaccia feltétként fogyasztottuk.
Imádom a gombákat, az őzlábat pedig különösen, a vargányával (medvegomba, hirip) egyetemben, na de bármelyik erdei gombát szívesen fogyasztom, mert ezek a legízletesebb gombafélék. Az idén jó kis gombatermésnek néztünk elébe, rókagomba is rengeteg volt.

Az alaprecept nálam mindig ugyanez, akár kenyér, zsemle is készülhet belőle, a feltét pedig saját igény szerint változhat.


Hozzávalók:

A tésztához:

  • 50 dkg kenyérliszt
  • 3 dl langyos víz
  • 2,5 dkg élesztő (vagy 7 g szárított)
  • 3 evőkanál olívaolaj
  • 2 teáskanál só
  • 1 teáskanál cukor
A tetejére:
  • 2 szép nagy őzlábgomba
  • 15 dkg kék camembert sajt
  • oregánó és zsálya (ezen kívül fűszerezhetjük majoránnával, kakukkfűvel is)
  • kb 2 evőkanálnyi olívaolaj
  • őrölt bors
Elkészítése:

  • A kenyérlángoshoz a lisztet összekavarjuk a cukorral, az élesztővel, meg a sóval, majd hozzáadjuk az olajat és a vizet. Lágy kenyértésztát dagasztunk, és kb 1 óra alatt a duplájára kelesztjük.
  • A hólyagos tésztát lazán átgyúrjuk, majd nagy tepsi méretűre nyújtjuk. Ne legyen túl vékony, mert a kenyérlángos úgy a jó, ha egy picit vastagabb.
  • Kelni hagyjuk további 15 percig.
  • A gombát alaposan megmossuk, a szárát eltávolítjuk, és tetszőleges darabokra felvágjuk. A sajtot szeletekre vágjuk.
  • A tészta tetejét néhány helyen az ujjunkal benyomkodjuk, meglocsoljuk olívaolajjal, és kirakjuk gombával, meg sajttal. 
  • Megszórjuk apróra tépkedett fűszerekkel, és 200 fokos sütőben, kb 25 perc alatt megsütjük.

Nincsenek megjegyzések: