2012. február 19., vasárnap

Tejszínes krumplileves


Amikor néhanapján megkérdem a gyerekeket, hogy milyen levest főzzek, lánykám mindig krumplilevest mond. Általában tárkonyosat készítek, de azt kissé únom már, így most azokból főztem krumplilevest, ami éppen kéznél volt. Szerintem ez így sokkal finomabb, a gyerekek is szívesen fogyasztották.
Egy nagy szánkózás után kimondottan jólesett mindenkinek.

Hozzávalók :

  • kb 60 dkg krumpli
  • 20 dkg császárszalonna (kaiser)
  • 1 fej hagyma
  • 2 dl főzőtejszín (10%-os)
  • 2 evőkanál ételízesítő
  • 2 babérlevél
  • kevés citromlé
  • 2 evőkanál olaj
  • só, bors
Elkészítése:
  • A hagymát apróra vágjuk, és az olajon megpároljuk. Hozzáadjuk a kockára vagy csíkokra vágott szalonnát, és megpirítjuk. Ekkor kiszedjük, félretesszük, a maradék zsiradékon pedig a kockára vágott krumplit kissé megkavargatjuk.
  • Felöntjük annyi vízzel, amennyi bőven ellepi, hozzáadjuk a babérlevelet, az ételízesítőt, borsot, és egy kevés sót.
  • Amikor a krumpli megfőtt, visszatesszük a sült szalonnát, és a tejszínnel együtt felforraljuk.
  • Citromlével enyhén savanyítjuk, és szükség szerint utánasózzuk.

2 megjegyzés:

Életünk és ételeink írta...

De jó!! mi is nagyon szeretjük a krumpli leveseket, így még nem készítettem.

Mindennapok írta...

Nagyon jóóóóó mi is imádjuk a krumpli levest :)holnap csinálok is egy adaggal.