2010. július 29., csütörtök

Cukkinifasírt


Már két hete folyamatosan az uborkát szüretelem, s lesz még jócskán. Menet közben találtam egy szép, méretes cukkinit, s ebédre épp kapóra jött. Zöldbabfőzelék mellé készítettem, s ahogy megkóstoltam, nem tudtam betelni vele. A ropogós bunda finom sószemcséket takar, amik evés közben úgy olvadnak az ember szájában, hogy az valami magasztos érzés.
De nem ám akármilyen só, hanem ez a himalaya só, amit drága Móni ajándékozott nekem, amikor erdélyi körúton voltak.

Azóta természetesen mindenbe ezt használom, mert volt oly kedves, hogy még tartalékot is hozott nekem:) Puszi ismét érte!


A cukkinifasírtra visszatérve, férjem nem fog rajongani érte, mert az ilyesmi szerinte "hűlyeség", de legalább több jut nekem:)

Hozzávalók:

  • 1 nagy cukkini (több mint 1 kg)
  • 2 tojás
  • kb. 2 marék szemlemorzsa
  • 1 fej hagyma
  • 2 cikk fokhagyma
  • petrezselyemzöld
  • 2-3 csipet őrölt szerecsendió
  • őrölt bors
  • sütéshez: olaj, zsemlemorzsa, só
Elkészítés:
  • A cukkinit meghámozzuk és a hagymákkal együtt nagylyukú reszelőn lereszeljük. Hozzáadjuk a tojásokat, zsemlemorzsát (nem kell kemény legyen a massza), apróra vágott petrezselyemzöldet, borsot, szerecsendiót. Ne sózzuk meg, mert a cukkini túl sok levet engedne.
  • A masszából kis golyókat formázunk, meghempergetjük zsemlemorzsában. A zsemlemorzsát jól megsózzuk, így a fasírtok nem lesznek sótlanok.
  • Forró, bő olajban szép aranybarnára sütjük.
Szerintem a zöldbabfőzelek és cukkinifasírt tökéletes párosítás. Bár lehet egyeseknek túl vega :))
Nekem sokkal jobban ízlik, mint a darált húsból készült fasírt!

9 megjegyzés:

Andi írta...

Szépek lettek...a blogod is! :-)))

Edó írta...

Andikám,köszönöm:)

Ottis írta...

Nagyon guszta,én is nagyon szeretem!

Livi írta...

Hú köszi a receptet, pont ezt kerestem!!!!

M írta...

Nagyon jól hangzik! :)

Belly írta...

Egész délután erre gondoltam:-)
Köszi:-)

Bianka írta...

Nagyon finomak lehetnek

Nyárády Károly írta...

Ha Ádám apánk ezt láthatta volna annak-idején, Éva nagyot bukott volna a szerény, vegetáriánus almájával. Ki is rúgta volna azonnal a kígyót, mint tehetségtelen tanácsadót.
Hogy Éva lányai ma már sokkal jobb managemant-et gyakorolnak, az vitán felül áll!
Egy gond azért van, mert ezt a kínálatot elutasítani lehetetlen, és akkor és dolog maradt hátra Ádám fiainak.
Egy terjedelmes pocak, és (vagy) egy másik recept is.
"Nem hizlal sem cukor sem liszt
ha napi adagja egy félóra tviszt!"

Edó írta...

Karesz:))))lehet,hogy ebben az esetben az en uram jobban jarna Eva almajaval:))ugyanis nagyon finnyas a lelkem.Pedig a husgombocnal sokkal jobb,kulonlegesebb es erdekesebb izu.A fasirt tul unalmas.
A twist nalam mindig johet!!!!Bar a felora keves lesz,ha belelendulok.