2012. június 29., péntek

Esküvői torta (fehér-rózsaszín)


Nemrég egy nagyon kedves ismerősöm megkért, hogy én készítsem el neki a menyasszonyi tortáját.Nagy megtiszteltetésnek vettem, és örültem, hogy ilyen megbízást kaptam, mert szeretem magam próbára tenni nehezebb helyzetekben is.

Most sem volt könnyű dolgom, de nagyon élveztem! Talán ez a torta volt ezidáig nekem a legnagyobb sikerélmény, márcsak azért is, mert nagyon jók voltak a visszajelzések.

A menyasszonnyal sok-sok beszélgetés után úgy döntöttünk, hogy a torta egyszerű legyen, elegáns, élő virágos, színeiben pedig olyan, amilyen a díszlethez illik.Az volt a tervem, hogy tüll anyagot is rakok rá, de végül elmaradt, mert szerintem egyáltalán nem illett hozzá.

A tortát leszállítottuk, ott helyben raktam össze és fejeztem be a díszítést. Nagy kaland volt, aki ott volt, az tudja miért :) Sajnos az állvány nagyon instabil volt, de szerencsére nagyobb baj nem adódott, a kisebbeket leszámítva.
5 db-ot készítettem, összesen 15 kiló, trüffelkrémmel töltve, fondanttal borítva.


Jobb fotó híján nekem csak ezek vannak, de ahogy szert teszek a jó fotókra, ki fogom cserélni ezeket.
Én elégedett vagyok, és mindenki az volt, szóval: MEGÉRTE! :)

10 megjegyzés:

IsaBella írta...

Edó! Ez gyönyörű lett! :) Gratulálok, lehet is sikerélményed! :)

Angi Angéla írta...

Gyönyörű szép! Edó nagyon ügyes vagy!

Éva írta...

Csodás a tortád! Egyszerű, visszafogott elegáns!

ildikebak írta...

Gyönyörű!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! hiába aki tud az tud :-)

ILDIKO írta...

Szia EDOM!

NAGYON szepek lettek a tortak! Mivel vontad be? Marci v. fondant.A Pottyikek is aranyosak rajta.Jo kis munka lehetett 5 tortat elkesziteni. Kozben nekem is volt egy menya tortam.Jo kis munka volt, mert itt 1 nap alatt nyar lett az elozo napi oszbol.Olvadt minden a marcim, a fondant, az ifju par yoghurtos epres tolteleket kert AZTMEG huteni kell ugyi.Szoval volt mondogatas.Kiskuktatol is tanacsot kertem ezugyben dehat O is azt mondta nemlehet semmit sem kezdeni.Este estem neki ujra es hajnali02.30-kor lettem keszen vele.Szoval en igy jartam a meleggel.Biztosan nagyon orult az ifju par Nalad is a tortanak.En is jobban szeretem az egyszeru tortakat.No, dehat ezt rendeltek.
Ilyen lett.A lap aljara gorgetve a feher emeletes.Haaala az egnek eljottek erte mert a torta a hutomet teljesen lefoglalja.
http://www.mijnalbum.nl/Album=IWG4GRNS

Gratula a koltemenyedhez!! Szia : ILDIKO

Edó írta...

Köszönöm,nagyon kedvesek vagytok!:)

Ildikó,gyönyörű az a fehér,de a többi is!!A lila a kedvencem:)Ebben a hőségben tényleg nagyon nehéz a fondanttal bánni,én is szenvedek:)Puszik!

Edó írta...

Ildikó!Emeletes tortáknál mit használsz tartónak?

Gál Edith írta...

GYÖNYÖRŰ!!! NAGY-NAGY GRATULA!

Mary írta...

Edó gratulálok csoda szép lett!! :)

ILDIKO írta...

Szia EDOM!

Koszi a dicsit! Az emeletes tortaknal "ducolok"hihi Megnezem hova kerul ra kb a felso es csokorudakat nyomok a torta kozepebe korme es a kornek a kozepebe.Ha nehezebb ill tobb emeletes, a tortak ala lehet kapni a tortaboltokba kulonbozo vastagsagu gyarilag specialisan alufoliaval bevont kartont meg.Ennel nem tettem, csak surubben szurkaltam meg csokiruddal. Ennel feher csokibol volt ez. Egyfajta Smorfi-cigicsokik voltak ami PONT olyan hosszu volt mint a tortam magassaga.Megtuzdeltem es utana bevontam fondanttal a nagytortat.HA "magasabb a torta, ajanlom a KIT_KAT csokit.Rudankent "lekattolod"hihi Aztan mehet a spekeles.En meg nem keszitettem magasabb tortat, de igy ahogy leirtam, szerintem 3 egymasrarakott torta elmenne. Magasabbra nem tudom, mert nincs tapasztalatom vele. Az itteni lanyok sztem vmi muanyag rudakat vagnak meretre vagy igazi profi muanyag tartoszerkezetet hasznalnak. A torta igy is nehez volt.Fott a fejem is hogy ezzel a puha kremmel nemfog e szetrepedni szetdolni az egesz. Vajas kremmel konnyebb lett volna.Mivel a Yoghurtos krem "vizes"alapanyagu, oldja a marcit es a Fondantot.Erosebb vajas krem bevonast kellett alkalmaznom.ES hogy a Magyar haziasszony meg furfangosabb en a tortatoltelek szet kb 1cm-nyire szabadon hagytam Ide meretre vagott piskotat vajas kremmel megkenve kormeraktam, utana jott csak a yogrurtos toltelek a kozepebe. Ugymond "medencet gyartottam . hihi Nem tudom hogy ertheto e ahogy en igy ossze "habodaztam "neked.Irjal ha nem. Amolyan sajatfajta "Zilaformat gyartottam. hihi Nekem a hagyomanyos tortak sokkalta jobban izlenek A marcit es a fondantot edesnek tartom meg ha szep is. Nagyon sok szerencset es oromet kivanok a tovabbi suteseidhez is.Kellemes hetveget meg!

Szia: ILDIKO