2012. június 5., kedd

Vakondtúrás torta


Lányommal már nagyon régen megbeszéltük, hogy egyszer majd vakond-tortát készítek. Sok idő elteltével most került rá sor, gyereknapra, mert azt mondta, hogy na most itt az ideje :)
Nagyon kevés időm volt rá, de szerencsére ez a torta nem is igényel sok időt és munkát sem. A legtöbbet a vakondon dolgoztam, de sajnos nem sikerült szépen elkészíteni. Mintha kutyára inkább hasonlítana :))
A gyerekek szerencsére nem találtak rajta kivetnivalót, örültek neki.
A fotó sajnos nem a legjobb, mert este fotóztam.

Hozzávalók:

A piskótához:

  • 5 tojás
  • 15 dkg liszt
  • 15 dkg cukor
  • 3 evőkanál kakaópor
  • néhány csepp ecet
A krémhez:
  • 5 dl habtejszín
  • 2 csomag habfixáló
  • 10 dkg reszelt étcsokoládé
  • 3-4 banán
  • kevés citromlé
Elkészítése:
  • A piskótához a tojásfehérjéket az ecettel félig keményre felverjük, majd lassan adagolva hozzá a cukrot, kemény habbá verjük.
  • Óvatosan hozzákavarajuk a tojássárgáját, majd a kakaós lisztet.
  • A masszát egy 24 cm-es átmérőjű, kerek tortaformába simítjuk, majd 180 fokos sütőben kb 25 perc alatt megsütjük (tűpróba).
  • A tejszínt a habfixálóval kemény habbá verjük, és óvatosan hozzákavarjuk a reszelt csokoládét.
  • A megsült és kihűlt piskóta belsejét kanállal kikaparjuk úgy, hogy a peremét és az alját meghagyjuk.
  • A banánokat meghámozzuk, félbevágjuk, és domború felükkel felfele, a piskóta belsejébe sorakoztatjuk. Citromlével meglocsoljuk, hogy ne barnuljon meg.
  • A krémet kupola alakúra formázva rásimítjuk. A legkönnyebb nedves kézzel vagy késsel.
  • A kikapart piskótát apróra törjük, és a krémre rászórjuk, mintha föld lenne.
  • Ezután tetszés szerint készíthetünk rá vakondot, virágokat, esetleg kevés füvet, de ez mind el is maradhat.

És itt vannak az én kincseim, akik nagyon, de nagyon klassz srácok! Imádom őket :)

Alex

Ricsi


Egyébként vonatozás volt a gyereknapi program, mert egyszer elvitte őket az apukájuk vonatozni csak úgy (miközben és Gyulán főztem), na, azóta emlegetik. Gondolkodtunk, mit találjunk ki nekik, ami maradandó élmény lenne. Nos, elmentünk vonattal Tusnádfürdőre, ott pizzáztunk, sütiztünk, sétálgattunk, amíg az idő bele nem szólt, mert esni kezdett. Akkor megvártuk a vonatot, hazajöttünk, és megtortáztunk :)
Azt mondták, ez volt a legjobb napjuk. Egyetlen vásárolt ajándék sem kárpótolhatja ezt.

4 megjegyzés:

Unknown írta...

Nagyon aranyos :) Biztos fincsi volt!

Alíz írta...

Hú, de régóta készülök én is vakondtúrástortát készíteni! Egyébként az a kis állat szerintem a vakondhoz hasonlít. :)))))

Edó írta...

Viki,köszönöm!

Alíz,lehet te is gyerekszemmel nézed a kis állatot:))

Adél írta...

Ez a torta nálunk is nagy kedvenc, ilyen házi változatban.Édesek a gyerkőceid:)