2011. október 12., szerda

Túrótorta - reform


Nagyon szeretem a túrós süteményeket, egyrészt ízük, állaguk miatt, másrészt mert nem annyira megterhelő, mint némely krémes, nagyon édes sütemény.
Ez egy könnyen, gyorsan elkészíthető, egészségesebb torta, melyet megreformáltam, és a piskótát a szokásos módon készítettem el. Nem tartalmaz finomított szénhidrátokat (liszt és cukor), ezek helyett most is teljes értékű cukrot, mézet és lisztet használtam, illetve nincsen benne tojás sem. Ezek hiányában, mégis egy nagyon finom, tökéletes ízvilágú piskóta a végeredmény.

Szerintem ez a legfinomabb túrótorta, s a család többi tagja is ezen a véleményen van :)

Hozzávalók:


A piskótához: itt

A krémhez:
  • 70 dkg zsírszegény tehéntúró
  • 2 dl zsírszegény tejföl
  • 2 evőkanál méz
  • 5-6 evőkanál nádcukor (de lehet ez is méz)
  • 2 teáskanál vaníliaaroma
  • 1 citrom reszelt héja
  • 2-3 evőkanál tej
A tetejére: 
  • mandula 
  • gránátalma magok
Elkészítése:

  • A piskótát az itt leírtak alapján elkészítjük (22 cm átmérőjű tortaformában sütjük).
  • A mandulát szeletekre vágjuk és száraz serpenyőben kissé megpirítjuk, így intenzívebb ízű lesz.
  • A krémhez a túrót villával áttörjük, majd a többi hozzávalóval krémesre kavarjuk (ha túl száraz, akkor adhatunk még hozzá kevés tejet). A túrókrémet a kihűlt piskótára kenjük, és egy kevés időre hűtőszekrénybe tesszük dermedni. Ezután a formát eltávolítjuk, a torta tetejét gránátalma magokkal és manduladarabkákkal megszórjuk.


    A pillangó-dísz lányom ötlete, és milyen jó ötlet :)
    Rendkívül jól harmonizál a mandula a túróval!

3 megjegyzés:

Bianka írta...

Nagyon finom, szeretem a túrósakat

Juci írta...

Szerelem első látásra... Csodálatoooos!

Roza írta...

Nagyon jól néz ki:) Én is szeretem a túrós dolgokat.