2011. október 7., péntek

Cseresznyés keksz


A fagyasztott cseresznyémből eredetileg cseresznye-salsát szerettem volna készíteni, de végül nem lett semmi belőle. Eldobni kár lett volna, tartani meg már nem lett volna ajánlatos, ezért összeturmixoltam, és végül kekszben végezte.
A cél az volt, hogy a keksz egészséges legyen és finom. Sikerült.
A gyerekek rögtön hármat is felfaltak belőle, nekem meg jó volt uzsonnának. A szín miatt kinevezték csokis keksznek, pedig nagyrészt a cseresznyének köszönhető ez a majdnem fekete színe.

Hozzávalók:

  • 30 dkg magozott cseresznye (friss vagy fagyasztott)
  • 20 dkg teljes kiörlésű liszt
  • 5 dkg fehér liszt
  • 5 dkg apró szemű zabpehely
  • 1 tojás
  • 12 dkg nádcukor
  • 5 dkg kókuszzsír (vagy vaj)
  • 1 teáskanál szódabikarbóna
  • vaníliaaroma
  • csipet só
Elkészítése:
  • A cseresznyét kiolvadás után levestől összeturmixoljuk. Érdemes botmixerrel, mert így maradnak benne pici cseresznyedarabok is. Hozzáadjuk a tojást, a cukrot, a vaníliát és a kissé felolvasztott kókuszsírt. Alaposan kikavarjuk.
  • Egy másik edényben összekavarjuk a liszteket, a zabpelyhet, a szódabikarbónát és a sót, majd a két masszát öszevegyítjük.
  • Sütőpapírral bélelt tepsire egy-egy evőkanál tésztát teszünk, vizes kanállal kerek formájúra lapítjuk, és 200 fokos sütőben 12 perc alatt megsütjük.
  • Semmiképp ne süssük tovább, mert a kekszek kiszáradnak. Még másnap is puhák.
Szerintem ugyanígy elkészíthető meggyel is, vagy más bogyós gyümölccsel. 
Nagyon finom és tápláló nassolnivaló.

2 megjegyzés:

Kati írta...

Imádom a cseresznyét, frissen, kompótban, bármiben, szívesen megkóstólnám így kekszben is.

Adél írta...

Fincsi lehet ez a kis gyümölcsös keksz,megkóstolnám :)