2010. július 13., kedd

Töltött szőlőlevél


Még sosem készítettem, pedig imádom. Utoljára még leánykoromban ettem és azóta is erősen vágyom rá :) Igazából töltött káposztára készültem, mikor drága jó férjecském megkérdezte : "És miért nem szőlőlevélből készíted?" Na, kaptam is magam s már indultam szőlőlevélért. Tulajdonképpen nagyon csodálkozom, hogy ennyire lelkesedik eme ételért, mivel igen finnyás típus az én párom.
Eltett, savanyított leveleket vásároltam, egész baráti áron (7 lej egy üveg, kb.70 db-os).
A káposztához hasonlóan készítettem, de mivel azt sem főztem még soha, így oly módon készült, ahogy én elképzeltem. Nagyon-nagyon finomra sikeredett.

Hozzávalók:  (63 db. töltikéhez)

  • 63 db. szőlőlevél + egy pár vágottnak
  • 1 kg darált hús
  • 20 dkg rizs
  • 1 fej hagyma
  • 2 db. paradicsom
  • 1 evőkanál zsír
  • csokor kapor
  • só, bors
  • tálaláshoz tejföl
Elkészítése:
  • A szőlőleveleket pár percre forró vízbe dobtam, így kőnnyen széd tudtam szedni. Egyenként kiterítettem, a sérült leveleket csíkokra vágtam, egy párat épen hagytam.
  • Elkészítettem a tölteléket: zsíron megpároltam az apróra ágott hagymát, majd összedolgoztam a hússal, rizzsel, kevés sóval és borssal.
  • Minden levél aljára egy kanálnyi (nem több!) tölteléket helyeztem, egyet tűrtem rajta, a levelek szélét ráhajtottam, majd alulról feltekertem.



  • Egy fazék aljára kevés olvasztott zsírt öntöttem, rászórtam a csíkokra vágott leveleket. Erre jött egy paradicsom nagyobb cikkekre vágva.
  • A töltelékeket elkezdtem körbe sorakoztatni, szorosan egymás mellé. Tetejüket megszórtam kaporral, majd ismét egy sor töltelék és kapor, végül paradicsomszeletek.

  • Felöntöttem vízzel, hogy majdnem ellepje. Nem ízesítettem, só sem kell bele, mert az eltett szőlőlevelek sósak. 
  • 3 órán át főztem, majd tejföllel meglocsolva, friss kaporral díszítve tálaltam.
Nehéz étel, épp annyira, mint a töltött káposzta. Viszont annál sokkal, de sokkal finomabb.


 Kisfiam olyan jóízűen ette, hogy öröm volt nézni. Még a plusz lapikat is mind felhappolta, magára.
S hogy a férjem hogy ette...:))) az külön szám volt.

11 megjegyzés:

ildikebak írta...

Nagyon guszta :-) Nagyon rég nem ettem :-P viszont most jól meg is kívántam :-DD Valamikor regés régen egy arab családnál ettem , és ők a fazék aljára borjú csontokat és húst raktak . Fenséges íze van :-)

Ottis írta...

Edó, én is vásárolnék szőlőlevelet, hol vetted? Anyuéknál igaz van szőlő de soha nem tudom mikor kell leszedni a levelét!
Guszta lett a tied!Ügyes vagy!

Izsi írta...

Az finom is

Dia írta...

Sosem ettem még így, de kíváncsi vagyok rá nagyon! Nálatok el is teszik a szőlőlevelet? Mi a manó?

Bianka írta...

Ezer éve nem ettem, még apum készítette. nagyon guszta

egycsipet írta...

Csodás lehet, teljesen felcsigáztál vele! :)
Még sosem ettem szőlőlevelet, savanyítva főleg nem - azt sem tudom, lehet-e nálunk kapni? :(

Edó írta...

Ildike,ez erdekesen hangzik!

Otti,Kauflandban vettem,a konzerveknel szokott lenni.

Izsi,Bianka,nagyon finom!!!:)

Dia,igen,azt hiszem ecetes-sos leben teszik el,vagyis savanyitjak.

Egycsipet,nem tudom nalatok aruljak-e,erdemes megnezni hipermarketekben,hatha!Mindenekepp keszits,ha modod lesz ra,mert igazi inyencseg.

Juci írta...

Nagymamám készítette, dolmának nevezte és a megmosott friss zöld levelekbe tette a tölteléket, a rizset bele előfőzte és citromsóval savanyította. Bevallom nem készítettem, de enni ettem és igazán finom egy étel.

Edó írta...

Juci,na,az lehetett az igazi!KOszonom hogy megosztottad velem,hatha lesz alkalmam friss levelbol is fozni.

Gina írta...

Hú,de ennék belőle!Régen nem készítettem,de nehéz levélhez jutni.
Ha friss levélből készíted,az pár pillanatra forró vízbe kell mártani.Egyszer próbáld ki pöszmétével savanyítva.

Mónika írta...

Nagyon fonom lehetett!
Imádjuk a töltött káposztát, ahogy írod még finomabb is, folyik a nyálam...

Puszillak,
Móni