2010. május 11., kedd

Mustáros steak burgonya


Bevallom, eddig még nem találkoztam eredeti magos mustárral, igaz nem is vágytam rá különösebben, de elhatároztam, hogy ha látok valahol, veszek.
Mostanában többször készítettem lerben sült krumplit fűszeresen és mindig a fejemben volt ez a mustáros változat, merthogy már régen találkoztam ezzel a recepttel és nagyon tetszett. Utánakerestem és itt találtam meg.
Őszintén szólva sütés közben semmi jó illata nem volt, lányom mondta is, hogy káposztát főzők:)) Viszont a végeredmény lenyűgözött, igazi ínyencség született, amely magában is isteni, nemhogy még köretnek.
Fejes salátával fogyasztottuk, klasszikus ecetes-cukros öntettel.


Hozzávalók:

  • 1,5 kg krumpli
  • 1 dl dijoni mustár (magos)
  • 2 ek olvasztott vaj
  • 2 ek olivaolaj
  • 2 ek citromlé
  • 1 citrom reszelt héja
  • 1 ek szárított oregánó
  • 1 tk só
  • őrölt bors

Elkészítés:
  • A krumplit meghámozzuk, megmossuk, nagyobb cikkekre vágjuk. Egy sütőpapíros tepsire szórjuk.
  • A többi hozzávalót alaposan összekeverjük, ráöntjük a krumplira és kézzel jól átforgatjuk.
  • 220 fokos sütőben kb. egy óra alatt szép pirosra sütjük, néha megforgatjuk.
  • A salátához 1,5 dl vízben elkevertem 2 ek ecetet, 2,5 ek cukrot, fél ek sót, majd ráöntöttem a megmosott és összetépkedett salátára.
Isteni finom, bár a mustár nem volt olcsó, megérte, igazán különleges formája a krumplinak.

5 megjegyzés:

Bianka írta...

Hű ez remek lehet. Elkészítem a férjemnek, mert imádja a steak burgonyát

Gál Edith írta...

Hát akkor én most kérek szépen! Ez fantasztikus lehet!!
Nagyon nagyon guszta!!

egycsipet írta...

Jujj, de fincsi lehet így mustárosan! Ki kell próbálnom, köszi az ötletet! :))

M írta...

Ezt meg fogom próbálni! Pénteken megyek a városba, veszek magos mustárt. Köszönöm az ötletet! :)

Dia írta...

Nagyon finom lehet! Isteni az összehás biztosan!