2010. május 9., vasárnap

Cici torta apák napjára


Idéntől nálunk is hivatalos lett az apák napja, május második vasárnapján. Nem mondanám komoly ünnepnek, de ha már van, miért is ne szánnék rá egy kis figyelmet?:) Mivel úgy gondolom, az én férjemet nagyon is megilleti az "apa" megnevezés, gondoltam meglepem valamivel, mert igazán megérdemli. Az ünnep meg mindig kell, hogy kicsit különlegesebb legyen egy-egy nap a szürke hétköznapokon...
Egyik barátnőmmel úgy döntöttünk meglepjük párjainkat, mert az biztos, hogy nem sok apára mondanám szívesen, hogy apa, de rájuk igen. Ő főzi az ebédet, én viszem a tortát. De hogy milyent, azt még senki sem sejti :P

Ez a második fondantos tortám, de amikor elképzeltem még nem gondoltam, hogy ennyi munka lesz vele...Piskótának kakaós tortalapot sütöttem Kiskuktától, a cicik babapikótásak. Krémnek az epermisu krémjét készítettem, mert az annyira finom tud lenni.

Hozzávalók:


Tortalaphoz:

  • 2 tojás
  • 10 dkg cukor + 4 dkg a tojáshabhoz
  • 17,5 dkg liszt (ebből 2 ek kakaó)
  • 0,75 dl olaj
  • 0,75 dl tej
  • fél csomag sütőpor
A cicikhez:
  • kb.12 db babapiskóta
  • 2 db kis tálikó
  • fólia
Krémhez és sziruphoz: itt

Bevonathoz: 
Elkészítés:
  • A piskótához a tojássárgákat elkevertem a cukorral, majd a tejjel, olajjal. Hozzáadtam a liszt-kakaó-sütőpor keveréket. A fehérjéket pár csepp citromlével kemény habbá vertem, hozzáadva a cukrot is. A habot a masszához forgattam és egy szív alakú tortaformában tűpróbáig sütöttem (180 fokon, a tortaforma alját kibéleltem sütőpapírral).
  • Elkészítettem a krémet és a szirupot az itt leírtak szerint.
  • A cicikhez vettem 2 egyforma tálikót, kibéleltem háztartási fóliával. Az alját kiraktam a szirupba mártott babaiskótákkal, majd egy réteg krém következett. Így rétegeztem, amig a 2 tálikó megtelt. A fóliát ráhajtottam és másnapig hűtőbe raktam. A piskóta és a krém többi része is ment a hűtőbe. 
  • Másnap a piskótát ketté vágtam, megtöltöttem krémmel. Egymás mellé, óvatosan ráborítottam a 2 cicis tálat, lehúztam róluk a fóliát.
  •  A tortát vékonyan lekentem margarinnal, erre került a fondantos bevonat.
  • Először kiszabtam a melltartót (nagyon megkínlódtam vele). A fondantot kinyújtottam, rápróbáltam a tálakra és úgy kb-ra vágtam késsel. Ezt félretettem, a többi fondantot barnára színeztem a kávéval (Kiskuktánal olvastam ezt is). Nem volt könnyű, alaposan el kellett gyúrni, hogy a fehér fondant szépen összeolvadjon a halványbarna színnel...(ismét jól megkínlódtam:))).
  • A barna fondantot ezután kinyújtottam (jóval nagyobbra, mint a torta felülete) és beborítottam vele a tortát.
  • Mellbimbónak kivágtam két kis kört és golyót készítettem, felhelyeztem.
  • Ezután felkerült a fehér melltartó (elég bénán!!!!), de előtte kevés cukros vízzel megkentem a "melleket", hogy odaragjon. Felraktam a pántokat (ragasztottam), majd a melltartó felületét átkentem a cukros víz ragasztóval és a szívekkel díszítettem.

Két órán át csak a torta bevonásával dolgoztam, még szerencse, hogy meg volt sütve. A végére már csillagokat láttam, kicsit el is fogyott a türelmem..:) sokkal szebbnek képzeltem el a végeredményt, de azért így is elégedett vagyok, a melltartó lehetne sokkal szebb, élethűbb. Dehát elképzelni sokkal könnyebb volt :P
Remélem azért megteszi majd a hatását :))
Az biztos, hogy nagyon munkaigényes, csak erős idegzetűeknek ajánlom belevágni :))) na de azért nem ennyire durva a helyet, nagyon élveztem csak kicsit kinyúlt a végére. Másodszorra jobban fog menni.


Megj: a fondant úgy érzem jobban sikerült, kevesebb porcukrot gyúrtam hozza,a kávétól pedig kimondottan jó ize lett és nagyon passzol az epres krémhez. Összességében nagyon finom a torta, szerintem egyik legfinomabb, amit valaha készítettem.

23 megjegyzés:

Livi írta...

WoooW :) Nagggyon komoly!!! Micsoda feleség vagy :)

Hugi írta...

Szia Edó!
Nagyon jó pofa lett!!!!! És minden csodálatom, hogy ilyen szépre csináltad!
Én még mindig nem merek ezeknek nekiállni, de most már rá kell vennem magam, érzem :)))
Hugi

Maryenne írta...

Ügyes vagy nagyon ! Párod biztos örült neki!

Bianka írta...

Félelmetesen jó lett. Szuper ügyes vagy :)

Edó írta...

Livi,koszi,ertekelve volt!:))

Hugi,koszi!en is szemeztem az ilyen dolgokkal egy ideig,aztan belevagtam es nem bantam meg.

MAry,kosozi,orult!!

Bianka,kedves vagy,koszonom:)

sedith írta...

Edó, lelkem, a férjeitek ott helyben lerohannak!:P:)

Komolyra fordítva: szuper lett!!! Bizony, van munka vele, jól megkínlódtuk mi is múltkor a kosártortát!
de azért az elismerések megérik!:)
Puszi

Névtelen írta...

Szerintem undorito, izlestelen es nem ertem, h. mi koze a gasztronomiahoz, pfujjjj!

Edó írta...

Kedves Nevtelen!Nem kell mindenkinek tetszedjen,de halistennek az erintettek nagyon orultek neki es ertekeltek a sok munkat.Tovabbi szep napokat:)

Viki írta...

Én nem is Edóhoz és a munkájához, meg a cicitortához szólnék, mert az lélegzetelállító!!!

Kedves Névtelen, én ha egyszer névtelenül írnék, valamit csak oda biggyesztenék az írásom alá. Max legközelebb tegyél fel sötét szemüveget, hogy csak a sorokat olvasd.
NAGYON TUDLAK SAJNÁLNI, ha még ennyi élet sincs benned, hogy egy ilyet megérts!

Edó! bocsi, de ezt le kellett írnom.
Ügyes vagy!

Edó írta...

Vikikem,koszonom,kedves vagy:)

Tudod,nagyon sok a rosszindulatu ember es hat minek irjon nevet oda,hisz nem tudja felvallani a velemenyet...szegeny.

szindi írta...

Ügyes vagy Edó!Gratulálok:)

Cirelin írta...

Jaaj, ez valami szuper lett, jót somolyogtam rajta. :) Nagyon ötletes, remek kivitelezés és biztosan finom lehet, szerencsés apukák az érintettek.
A Névtelenre meg nem kell figyelni, sok buta ember van. :)

Kaen írta...

Kedves névtelen,

Ahogy mások is mondták, először is, aláírással tisztelünk meg mindenkit, akiről kritikát mondunk, de ahogy te is írtad, lényegében a névtelenségeddel jelzed, hogy egy senki vagy, ergo a véleményed sem számít.

Kedves Edo,

Én nem vagyok egy nagy blogos, csak a feleségem Cirelin kapcsán ismerlek, és hallom hogy milyen finomságokat csinálsz. A keksz-szalámiért ezer hála, még soha, de soha nem ettem ilyen finomat, a második adagnál már én is lelkesen törtem a kekszet :)
A cicis cuccos meg ötletes, csak így tovább. Kaen

Edó írta...

Cindi koszonom,latom te is nagyon ugyeskedsz ilyen teren!:)

Cirelin,koszi,kedves vagy:) A nevtelen nem hat meg,plane hogy nem tudom kirol van szo..:P

Kaen,orulok hogy te is irtal,igy a feleseged kapcsan:)) Meg a vegen nalatok is te keszited majd a keksz-szalamit,mint nalunk a ferjem:)) Orok kedvenc nalunk is.

Ági angyalai írta...

Kedves Edó!

Ma találtam rá blogodra és itt ragadtam, így gyorsan be is jelöltem magam rendszeres olvasódnak.

Elolvastam fogyásod történetét és néhány receptedet és egyetlen felkiáltó mondat jutott eszembe: Micsoda nő!


Majd még jövök,

Ágnes

Kiskukta írta...

Csini lett! Gondolom hogy mennyire örült neki a párod!

Edó írta...

Kiskukta,koszonom,orult nagyon:)

Agi,orulok hogy ram talaltal,nagyon jol esett amit irtal!Meg gyere,varlak!:)

Alíz, Erdélyből írta...

Edókám, a cicitortád adta az ötletet, hogy egy glosszában az apák napjáról irjak a Krónikának. :) Majd, ha megjelenik az onlinon is elküldöm neked a linkjét. :) A torta pedig egyszerűen szuper!
Aki pedig nem érti a tréfát, az élet sava-borsát, az ne kommentelgessen névtelenül sem!

Névtelen írta...

a torta nem csak hogy művészi alkotas csodálatos!!!!!es lélegzetelállítóan finom . ilyen szép meglepetést ...
köszönjük szépen

Izuka es Tami

Bernadette írta...

Szia Edo!

Éppen cicitortát kerestem, így akadtam a blogodra és még sok másik cicitortás blogra és fórumra is. Úgy tűnik Névtelen kartárs(nő) mindegyiket végigócsárolta. Hogy egyes kultúrsznobok mennyire ráérnek? :-). Csak azt kívánom neki, ugyanennyi öröm és humor érje az életben, mint amennyit ő ad. Bár szerintem ő is vidámabb lenne, ha kevesebb prüdériával tekintene az ilyen dolgokra :-)

Ennyit róla.
A torta igenis ötletes, és biztosan finom is. Ezt holnap már meg is tudom, mert ezzel a krémmel fogom készíteni, amit nagyon köszönök. Remélem azuram is inkább megkóstolni akarja, mint beletenyerelni :-)

További kacagtató szép napot nektek

Edó írta...

:))))) Szia Bernadette!Hat ezek valoban nagyon raernek,viszont szomoru a meglatasuk.Hat sokan vagyunk,sokfelek:))

Orulok hogy megtalaltal,a kremtoltelek szerintem az egyik legfinomabb,majd kivancsian varom a beszamolod!
KOszi es nekte is szep napokat:)

Melinda írta...

Milyen idézetet lehetne ráírni? Akár szülinap akár legénybúcsú. :)
Köszi a segítséget. :)
Jól néz ki a torta! :)

Edó írta...

Melinda,köszi:)Pontosabban milyen alkalomra kell az idézet?Szülinap vagy legénybúcsú?