2010. május 22., szombat

Csokoládétorta



 Első számú kedvencem ezidáig a holland csokitorta volt (persze csak a csokis kategóriában), viszont ez annyival jobb, hogy sokkal puhább, krémesebb és még annál is csokisabb! :)


Szóval szerintem ez egyszerűen a csokitorták királya. Rengeteg csokoládé kell hozzá, nem mindegy, hogy milyen fajtát választunk, mert nagyrészt ettől függ hogy mennyire lesz finom ez a torta. Én 55%-os étcsokoládét vettem, ez remekül megfelel a célnak. Tejcsokiból semmiképp nem érdemes elkészíteni.

Hozzávalók:
  • 30 dkg vaj
  • 30 dkg étcsokoládé
  • 5 tojás
  • 15 dkg liszt
  • 5 evőkanál cukor
  • csipet só
  • fél tk sütőpor
  • krémhez és glazúrhoz: 40 dkg étcsokoládé, 40 dkg tejszín, 3 dkg vaj.
Elkészítés:
  • Először megsütjük a tortalapot. A csokit  a vajjal felolvasztjuk (mikróban v. gőz felett). A tojásokat habosra kavarjuk a cukorral, sóval. Legyen nagyon habos, legalább 5 percig verjük, én a robot habverőjét használtam.
  • A sütőporral elkevert lisztet és a csokis keveréket óvatosan a tojáshabhoz keverjük.
  • 180 fokon sütjük, kb 35 percig (ne szárítsuk ki!). Én kerek tortaformában sütöttem (20 cm), de más formában is lehet. Kihűtjük.
  • A krémhez és glazúrhoz a tejszínt lassú tűzön felmelegítjük, hozzákavarjuk a tortabevonót (én ehhez is sima étcsokit használtam, nem bevonót). Két részre osztjuk és az egyik felébe belekavarjuk  a vajat.
  • A krémet kihűtjük (hűtőszekrényben,dermedjen meg),majd mixerrel kihabosítjuk.
  • A tortát két- vagy háromfelé vágjuk, betöltjük a krémmel, majd bevonjuk a csokis-vajas glazúrral.
 meg)
  • Lehet díszíteni csokigolyókkal, csokireszelékkel, egyéb extra csokiságokkal. 
Megj: Ha süteményként szeretnénk elkészíteni, használjunk mindenből fél adagot.




16 megjegyzés:

Eva írta...

Na latom nalatok is bevagodott a csokibomba!Mondtam, hogy imadnivalo, ugy-e?

Livi írta...

Úúúú nem éééér :D Összefut a nyál a számban :D Szerintem egy ilyen süti miatt érdemes bűnbe esni ;)))

Edó írta...

Tényleg isteni finom!!!!Ez a legfinomabb csokis amit életemben ettem:)Puszi a reciért

Livi,megéri!:P

Andi írta...

Nem szeretem a csokis sütiket, de ebből jöhetne egy szelet....nagyon szép a díszítés is. Gratulálok!

Gál Edith írta...

Nagyon szép a tortád!! :)

Bianka írta...

Hű ez aztán tömény élvezet. Nagyon szépséges.

Belly írta...

ÚÚÚÚÚÚ,de gyönyörű,már a látvány halálos.

Jutka írta...

Nagyon jól néz ki, milyen tejszínt használtál?

Brigitta írta...

Nagyon guszta!!

ginko írta...

Nagyon brutális...tényleg halálos/hatásos:)

Garffyka írta...

Felér egy fél orgazmussal :) Ez nagyon ott van!
Imádom a csokit!

Edó írta...

Andi,szerintem a diszites nem epp csokitortahoz melto,de hirtelen ezt dobtam ossze:)

Edith,Bianka,Belly,koszonom,kedvesek vagytok!:)

Jutka,Hulalat hasznaltam!

Brigi,Ginko,koszike:)

Graffyka,igen,nalam van ugy,hogy a sutit ilyesfele jelzokkel tudom illetni:P ahogy a ferjem mondja,kepes vagyok csukott szemmel enni.Ha tudnad mennyire suti-imado vagyok...:)

Névtelen írta...

Szia! Nagyon sokat nézegetek az oldaladon, és szombaton ezt a csokitortát szeretném elkészíteni. Az lenne a kérdésem, hogy a tejszín az ugye sima főzőtejszín? És a piskótába valóban csak egészben keverem össze a tojásokat? :) Válaszodat előre is köszönöm!

Edó írta...

Szia!

Igen,a piskótához a tojásokat egészben habosítod,amíg jó habos lesz.Nem főzőtejszín,hanem habtejszín kell,én spéci Hulalát használtam.Biztosan sikerülni fog,egyébként nagyon jó választás,a legjobb csokitorta a világon:)

Névtelen írta...

Akkor a főzőtejszín egyáltalán nem jó? :( Mert sajnos már beszereztem. Hiszen főzzük. :) Köszönöm a gyors választ!

Edó írta...

Ha már megvan a főzőtejszín,akkor kavarj hozzá cukrot,hogy édes legyen és használd azt.De nem kell felfőzni,csak felmelegíteni,a csokival együtt.Biztosan jó lesz!