2017. május 4., csütörtök

Csirkés cukkini tekercs




Hozzávalók 2 személyre: 

  • 20 dkg cukkini
  • 3 tojás
  • 2 evőkanál lenmagpehely
  • kevés olaj a sütéshez 
  • só, őrölt bors

A töltelékhez: 

  • 15 dkg csikemell
  • 2 csiperkegomba
  • fél zöld paprika
  • 1 evőkanál tejföl
  • 1 teáskanál paradicsompüré
  • 1 cikk fokhagyma
  • kevés bazsalikom 
  • csilipehely
  • só, őrölt bors


Elkészítése: 

  • A cukkinit megmossuk, lereszeljük, megsózzuk, és 5 percig állni hagyjuk. 
  • Az egész tojásokat villával felverjük, majd összekavarjuk a kifacsart cukkinivel, lenmagpehellyel, sóval, és borssal. 
  • Egy serpenyőben kevés olajat hevítünk, majd a masszából két lepényt sütünk. 
  • Megmossuk a húst, csíkokra vágjuk, a gombát pedig megpucoljuk, és szeletekre vágjuk. Serpenyőben, kevés olajon megpirítjuk a csíkokra vágott paprikát, majd hozzáadjuk a gombát, meg a húst, és kavargatva együtt pirítjuk néhány percig. Amikor a hús megpuhul, belekavarjuk a tejfölet, meg a paradicsompürét, a reszelt fokhagymát, illetve sózzuk, borsozzuk, és bazsalikommal fűszerezzük. Ízlés szerint csilipehellyel gazdagíthatjuk. 
  • Ezzel a tölteélkkel megtöltjük a cukkini lepényeket, és feltekerjük.


Megj: Szénhidrátszegény fogás, akár vacsorára is fogyaszthatjuk.

Nincsenek megjegyzések: