2013. július 27., szombat

Túrós-málnás rétes (reform)


A kertben lévő málnabokrom minden második nap ad nekem úgy 40-50 dkg málnát, én meg mindig gondosan leszedegetem egy tálikóba. Kétszeri szedéssel pedig már lett annyi, hogy vaníliás málnadzsemet is főztem belőle.
Ezúttal egy finom, kalóriaszegény desszert készült belőle. Igaz, a tészta itt-ott kihasadt (túl vékonyra nyújtottam), és nem lett szép külalakra sem, de ízre mennyei, és jóval egészségesebb, táplálóbb, mint a hagyományos módon készült rétes.

Hozzávalók:

A tésztához:

  • 12,5 dkg liszt (fele-fele arányban teljes kiörlésű búzaliszt és fehér liszt)
  • 1 tojás
  • 70 ml tejföl
  • csipet só
A kenéshez:
  • 3 dkg olvadt kókuszzsír + egy kevés a tetejére
  • 3 dkg teljes kiörlésű búzaliszt
  • 2-3 evőkanál zabkorpa a szóráshoz


A töltelékhez:
  • 25 dkg tehéntúró
  • 15 dkg nyírfacukor
  • 2 tojás
  • 3 evőkanál zabpehely
  • 1 teáskanál vanília aroma
  • 15 dkg málna

Elkészítése:

  • A tészta hozzávalóit összegyúrjuk, és vékonyra kinyújtjuk. Nem kell papírvékonyságúnak lennie, mint a hagyományos fehér lisztből készült rétestészta, mert ez nem annyira rugalmas.
  • Ezután a kenéshez való kókuszzsírt meg a lisztet összekavarjuk, és megkenjük vele a tésztát.
  • Felcsavarjuk, és fóliába csomagolva 1 órára hűtőszekrénybe helyezzük.
  • A töltelékhez a túrót jól kikavarjuk a tojássárgával, a cukorral, a vaníliával, meg a zabpehellyel. A tojásfehérjét kemény habbá verjük, és óvatosan a túrós masszához forgatjuk.
  • A megdermedt tésztát lisztezett felületen vékony téglalappá nyújtjuk (ha túl vékony lesz, szakadni fog!). Képzeletben három egyenlő részre hosszában, és a közepét megszórjuk zabkorpával. Erre kanalazzuk a töltelék felét, és kirakjuk a megmosott málna felével. Ráhalmozzuk a maradék tölteléket, majd rárakosgatjuk a maradék málnaszemeket.
  • A tészta két oldalát ráhajtjuk, és egy sütőpapíros tepsire helyezzük. Vékonyan lekenjük olvasztott kókuszzsírral, majd 150 fokos sütőben 40-50 perc alatt megsütjük.
  • Ferdén szeleteljük, tálaláskor pedig megszórhatjuk (nyírfa)porcukorral.

1 megjegyzés:

Katalin írta...

Nagyon finom lehet ez a rétes :)