2013. július 18., csütörtök

Kapros nyúlpaprikás zöldborsós krumplipürével


A minap volt szerencsém egy egész nyuszihoz, így aztán nekiálltam, szétdaraboltam, és egy részéből ezt a nyúlpaprikást készítettem. Minden friss hozzávaló adott volt a kertben, így nem volt nehéz dolgom :)

Hozzávalók:

  • 80 dkg nyúlhús (jelen esetben a nyúl hátán lévő hús, illetve a két oldalán található vékony hús)
  • 15 dkg zöldhagyma
  • 3 közepes paradicsom
  • 1 sárgarépa
  • 1 zöld paprika
  • 2-3 teáskanál édes fűszerpaprika
  • só, őrölt bors
  • 1 dl főzőtejszín (vagy tejföl)
  • 1 csapott evőkanál liszt
  • 1,5 evőkanál kapor
  • 2 evőkanál kókuszzsír (vagy zsír, olaj, ki miben süt)
A zöldborsós krumplipüréhez:

  • 80 dkg újkrumpli
  • 20 dkg zöldborsó
  • 1,5 dl tej
  • 5 dkg vaj
  • 3 evőkanál tejföl

Elkészítése:

  • A húst megmossuk, és kockára vágjuk. 
  • A hagymát megpucoljuk, zöldjével együtt karikára vágjuk, és a zsiradékon párolni kezdjük. Hozzáadjuk a kockára vágott paprikát, és a karikára vágott sárgarépát, majd együtt kissé megpároljuk.
  • Megszórjuk pirospaprikával, felöntjük egy kevés vízzel (amennyi éppen csak ellepi), és addig pároljuk, amíg a levét elfőtte, és szaftos lesz.
  • Ekkor hozzáadjuk a húst, a darabokra vágott paradicsomot, és összepároljuk. Megszórjuk őrölt borssal, enyhén megsózzuk, és felöntjük annyi vízzel, amennyi ellepi.
  • Addig főzzük, amíg a hús megpuhul (kb 1 óra), közben ha szükséges, pótoljuk az elfőtt vizet.
  • Ezután a lisztet csomómentesre kavarjuk a tejszínnel, és az apróra vágott kaporral együtt az ételhez adjuk, és összeforraljuk, hogy szépen besűrűsödjön. Ha szükséges, utánasózzuk.
  • A krumplit meghámozzuk, és kockára vágva, enyhén sós vízben puhára főzzük (az újkrumpli hamar megfő). Közben a zöldborsót is megfőzzük, majd leszűrjük. Ha a főzővízhez fél teáskanálnyi szódabikarbónát is adunk, akkor megmarad a zöldség szép zöld színe.
  • A krumplit a tejjel, a vajjal, meg a tejföllel jól kikavarjuk, megsózzuk, és hozzákavarjuk a zöldborsót is.
  • A nyúlpaprikást zöldborsós krumplipürével tálaljuk

2 megjegyzés:

Kati írta...

Hú, Edó, de finom lehet:) Nagyon szeretem a nyúlhúst, ma én is azt sütöttem, azt a nyúl két oldalán lévő vékony húst göngyölve.
Jó lenne nekem is ismét nyúlhoz jutni:)

Edó írta...

Hehe:)épp arra gondoltam,hogy azokból lehetne készíteni valami göngyöltet..aztán belevágtam a paprikásba.Én is szeretem nagyon a nyuszit!