2012. november 27., kedd

Tortilla chips csípős paradicsomos mártogatóssal



Az a helyzet ezzel a csipsszel, hogy naaagyon finom. A gyerekek nem győzték falni, szerintük sokkal jobb, mint a bolti. Két gond van vele: az egyik, hogy bő olajban sült, a másik pedig, hogy az egész lakás megtelt drasztikus olajszaggal. Utálom, de most éppen nem volt kéznél a kókuszzsír. Igaz, olaj se sok.. így aztán csupán néhány darabot ettem belőle, pedig abbahagyhatatlan.

Hozzávalók:

  • 10 dkg liszt
  • 10 dkg kukoricaliszt 
  • 1 evőkanál olaj + a sütéshez 
  • fél teáaskanál só 
  • A mártogatóshoz:
  • 1 kis doboz hámozott paradicsomkonzerv 
  • 1 piros színű csípős paprika 
  • 1 kis fej hagyma 
  • oregánó és bazsalikom 
  • kevés olaj 
  • só, bors
Elkészítése:
  • A liszteket elkeverjük az olajjal és a sóval, majd annyi langyos vízzel gyúrjuk össze, hogy egy nyújtható tésztát kapjunk. 
    A masszából diónyi nagyságú darabokat kör alakúra nyújtunk, és száraz serpenyőben megsütjük, oldalanként 1 perc alatt. 
    Ezután cikkekre vágjuk, és néhány másodperc alatt bő, forró olajaban pirosra sütjük. 
    Szalvétával bélelt tálba szedjük ki, hogy a fölösleges olajat felszívja. 
    A mártogatóshoz a hagymát apróra vágva az olajon megpirítjuk, hozzáadjuk a paradicsomkonzervet és a fűszerekkel együtt összeforraljuk. 
    Ízlés szerint adagoljunk hozzá apróra vágott csípőspaprikát, de a gyerekek adagjához nem tegyünk.
    Kis tálkában tálaljuk, a csipszet pedig ezzel mártogatjuk.

    Tippek: A csipszeket süssük kókuszzsírban, hogy jóval egészségesebb, kalóriaszegényebb legyen.
                 Ha van otthon házilag készített paradicsomszósz, vagy ketchup, akkor csak ízesítsük tetszés szerint, és kész a mártogatós.
                 Ezzel a sajtmártással is nagyon finom!

1 megjegyzés:

Éva írta...

Kifogom próbálni nagyon finom lehet! Akármilyen szószhoz jó lesz majd.