2012. május 24., csütörtök

Csokoládé szuflé


Az első szuflém. Büszke is vagyok rá, mert tökéletesre sikerült.
Igaz, a recept nem saját, Gordon Ramsey-től származik, amit innen vettem.
A szuflé tulajdonképpen felfújtat jelent, nagyon sokoldalúan variálható, akár sós változatban is.
A jó szuflé pedig kívül ropogós, belül krémes (azaz nyers), és vigyázni kell, nehogy túlsüssük, mert akkor kiszárad, és élvezhetetlen lesz.
Simán ki lehet borítani egy kistányérra, és úgy tálalni, de mi onnan ettük, a szufléformából :)


Igazán mennyei érzés, ha az ember ilyen édes kis semmiséggel kényezteti magát!
Gyorsan finomat kategória.

Hozzávakók:

  • 10 dkg liszt
  • 10 dkg vaj
  • 10 dkg magas kakaótartalmú csokoládé (55%-os)
  • 4 evőkanál kakópor
  • 2 tojás
  • 12 dkg porcukor
  • a formák kikenéséhez: diónyi vaj, marék őrölt mandula (vagy zsemlemorzsa)
Elkészítése:
  • A szufléformákat kikenjük vajjal, és megszórjuk őrölt mandulával, vagy zsemlemorzsával.
  • A vajat a csokoládéval felolvasztjuk, és langyosra hűtjük. Én mikróban szoktam, 20 másodpercenként kiveszem, átkavarom, 2-3 perc alatt felolvad. 
  • Az egész tojásokat, a tojássárgáját és a cukrot mixerrel jól felhabosítjuk, majd óvatosan a csokoládés masszához kavarjuk.
  • Hozzákavarjuk a kakaós lisztet, és a masszát egyenlően elosztjuk a szufléformákban.
  • 160 fokos sütőben (elektromos) 12 percig sütjük, majd melegen tálaljuk.
  • Fogyaszthatjuk fagyival, tejszínhabbal, lekvárral, friss gyümölcsökkel is.

2 megjegyzés:

Kati írta...

Csodaszép:) Nálunk is kedvenc, én már sokszor készítettem, a receptem nagyjából ugyanez:) Ez egy kis kalóriabomba az biztos:)

Zsuzsa írta...

wow... nagyon reg kivanom en is de meg nem probaltam ki.... Isteninek nez ki