2012. május 15., kedd

Spenótos gnocchi juhtúróval


A gnocchi (ejtsd: nyokki) tulajdonképpen nudli, vagy nokedli, melynek főtt krumpli az alapja.
A tésztája megegyezik a szilvás gombóc tésztájával, ezért azt vettem alapul, csak ízesített változatban, természetesen.
Azt találtam ki, hogy legyen spenótos, mert mindenképp valami spenótos ételt kívántam.
Nagyon finomra sikerült, sajnos kalóriadús étel, pedig enném minden nap, ha nem így lenne :)

Készíthetjük csak fehér liszttel is, én  fele arányban teljes kiörlésűt használtam, hogy némi rostot csempésszek bele. Ennyivel is könnyebben emészthető. És ott van benne a spenót is, szóval vannak azért jó dolgok benne.

Hozzávalók:

  • 30 dkg krumpli
  • 5 dkg fehérliszt
  • 5 dkg teljes kiörlésű liszt
  • 12 dkg spenót
  • 3 cikk kisebb fokhagyma
  • 1 tojás
  • 2 evőkanál olaj
  • 2 evőkanál kókuszzsír (a pároláshoz)
  • só, bors
  • a tálaláshoz: tejföl, juhtúró
Elkészítése:
  • A krumplit héjában megfőzzük, majd meghámozzuk és összetörjük.
  • A spenótot felaprítjuk (a legegyszerűbb késes aprítóban), majd a kókuszzsíron a zúzott fokahgymával együtt néhány percig pároljuk. Ezután hűlni hagyjuk.
  • Egy nagyobb edényben enyhés sós vizet forralunk.
  • Amikor a krumpli teljesen kihűlt, hozzáadjuk a spenótot, a tojást, a lisztet, az olajat, sózzuk és borsozzuk, majd gyors mozdulatokkal összegyúrjuk (a krumplis tészta hamar meglágyulhat!).
  • Lisztezett felületen ujjnyi vastagságúra nyújtjuk a tésztát, majd kb 2x2 cm-es négyzetekre vágjuk. Mindenik tetejét villával kissé megmintázzuk, hogy bordás legyen.
  • Ezután adagonként lobogó vízben kifőzzük, mindig csak annyit, amennyi kényelmesen elfér az edényben. Amikor a víz felszínére feljöttek, akkor van kész.
  • Hideg vízzel rögtön leöblítjük, majd tejföllel meglocsolva, és juhtúróval alaposan megszórva tálaljuk.
Ami a formáját illeti, leginkább óvális alakúnak kellene lennie, ahhoz viszont több idő és türelem szükséges, hisz minden darabot külön gömbölyíteni kellen, ezután bordázni. Néhány darabot így készítettem.
Lehet sajttal is fogyasztani, vagy bármilyen más mártással, esetleg sonkadarbkákkal stb.


3 megjegyzés:

Unknown írta...

Hm, nagyon szeretem a gnocchit, spenótosan is biztosan ízlene :)

heti menük írta...

Én is imádom a gnocchit, a spenótos változat pedig a kedvenceim közé tartozik:) Még soha ném készítettem fele-fele arányban a kétfajta liszttel és juhtúróval sem tálaltam még, de ami késik, az nem múlik...

Adél írta...

Ez nagyon guszta és biztos finom is!!