2012. május 9., szerda

Ordás szűzérmék



Húsba töltve még sosem ettem ordát, ezért kíváncsi voltam milyen lesz így, sós formában. Mondhatom, az orda ezúttal is jelesre vizsgázott, ez a hústekercs mennyei finom lett. Férjem szerint a legfinomabb.
Egyébként egyik éjjel főztem ki gondolatban, éjjel ugyanis gyakran születnek jó ötleteim :)

Hozzávalók:

  • 45 dkg sertésszűz
  • 15 dkg orda
  • 2-3 evőkanál tejföl
  • 10 dkg csemegekukorica
  • 20 dkg baconszalonna
  • só, bors
  • kevés citromlé
  • kapor
Elkészítése:
  • A húst középen hosszában kissé bevágjuk, szétnyitjuk, majd vékonyra kiklopfoljuk.
  • Megsózzuk, borsozzuk, és citromlével meglocsoljuk.
  • Az ordát összekavarjuk a tejföllel, sóval, borssal és kevés apróra vágott kaporral.
  • A tölteléket a hús közepére halmozzuk, hosszában, rátszórjuk a klukoricát, majd a széleit ráhajtjuk, tekercset formálva.
  • Ezután beborítjuk a baconszalonnával, és fogvájóval néhány helyen megtűzdeljük.
  • A hústekercset alufóliába csomagolva tepsire tesszük, és 180 fokos sütőben 1-1,5 óra alatt megpároljuk.
  • Amikor a hús puhára készült, kicsomagoljuk, és olajban kissé megpirítjuk, hogy a külseje ropogós legyen.
  • Szeletekre vágva tálaljuk.
  • Fogyaszthatjuk rizzsel, krumplival, vagy salátával.

5 megjegyzés:

Adél írta...

Álomszép !

Unknown írta...

Nagyon gusztusos, szívesen megkóstolnám :)

heti menük írta...

Az orda szerintem minden ételben jelesre vizsgázna! Én imádom, Erdélyben szerettem meg, mifelénk nem lehet kapni, sajnos...érdekes amit írsz, hogy éjszaka jönnek az ötletek, ez nálam is így van:), még futás közben szokott mindenféle kipróbálásra váró, jópofa ötlet eszembe jutni. Most például készülök egy puliszka tekercs elkészítésére, amibe de jó lenne egy kis orda...:)

Edó írta...

Adél,Viki,köszönöm!

Heti menük!Az ordás puliszkatekercs meg egyenesen brutál finom!Megkockáztatom,hogy jobb mint túróval:)

tücsi írta...

Finom és guszta, imádnám....enni!