2012. március 11., vasárnap

"Majonézes" kukorica diétásítva


Az almás káposztasalátánál készített öntetet amikor megkóstoltam, eldöntöttem, hogy az íze fölöttéb hasonlít a majonézre, s elhatároztam, hogy majd kipróbálom egyszer majonéz helyett.
Mivel nem tartalmazza a rengeteg olajat, amit a majonéz, ezért alacsony a kalóriatartalma, és jóval egészségesebb. Kukoricát pedig néha érdemes fogyasztani, a fehérjetartalma miatt. Ugyan keveset tartalmaz, de van benne :)
Grill csirkét készítettem, melléje pedig majonézes kukorica dukál, így most majonéz helyett ez a verzió készült.
Szerintem a gyerekek sem vették észre, hogy nem majonézes :)

Hozzávalók :

  • 20 dkg kukorica (fagyasztott)
  • 1 tojás
  • 3 evőkanál zsírszegény tejföl
  • 2 teáskanál mustár
  • 1 kisebb cikk fokhagyma
  • só, bors
Elkészítése:
  • A kukoricát forró vízbe dobjuk, és 1-2 percig főzzük. Leszűrjük, majd hagyjuk lecsöpögni és kihűlni.
  • A tojást keményre főzzük, de csak annyira, hogy a sárgája még kissé lágy legyen.
  • Meghámozzuk, egy tálba tesszük, és a tejföllel, a mustárral, a fokhagymával együtt összeturmixoljuk. Sóval, borssal (esetleg petrezselyemzölddel) ízesítjük, majd a kukoricát hozzáadjuk és összekavarjuk.
Érdemes kipróbálni, nagyon finom!

5 megjegyzés:

Kisildi írta...

Nagyon finomnak tűnik. Kérdésem lenne, az egész tojást vagy csak a sárgáját használod fel?

Edó írta...

Szia!A tojást egészben!

Emi írta...

Szia! Nagyon tetszik ez az ötlet. Imádom a majonézes kukoricát de épp a majonéz miatt nagyon ritkán eszek. Talán már holnap ki fogom próbálni!

Adél írta...

Gyönyörű lett a fotód.

HajniZoli írta...

De jól néz ki! A lányom nagy kukoricaevő, biztos örülni fog egy újabb variánsnak és így még a főtt tojást is megeszi:)