2011. március 27., vasárnap

Könyv torta


Tulajdonképpen ez egy napló, amit a 10 éves osztálytalálkozónkra készítettem. Hát most úgy alakult, hogy a naplót én vittem :)
Nagy sikere volt, az osztálytársaim nagyon örültek és osztályfőnöki óra után el is fogyasztottuk. Mindenkinek ízlett és nagyon jól esett, hogy mindannyian megköszönték.


  • sütöttem 2 db 10 tojásos piskótát, amiből összesen három lapot vágtam, két vastagot és egy vékonyat
  • a krém túrós, joghurtos, tejszínes, meggyel, vaníliával, narancshéjjal gazdagítva
  • a piskótákat vaníliás sziruppal locsoltam
  • fondanttal borítottam, a kukac ötlete innen van
  • cukormázzal írtam, amit a mézeseknél használok, ezúttal csak fél tojásfehérjét (vagy még annyit sem) kavartam ki kevés porcukorral
                                                                     Itt van egy szeletke...


a kukac díszben...



                                              és itt vagyunk mi, 10 év után, újra együtt.

1996-ban kezdtem a középiskolát Székelyudvarhelyen, 2001-ben végeztem. Nagyon szerettem az osztályunkat, szerettem a várost, a bentlakást, tucatnyi emlékem van, írtó klassz volt. Mindig visszavágyom, s valahányszor Udvarhelyre gondolok, mindig jó érzés tölt el. Úgy gondolom nagyon sokat adott nekem az iskola, a tanáraim, ennek köszönhetően lettem óvónéni. Sokat kaptam az osztálytársaktól is, s néhányukkal igen szoros barátságban állok azóta is.

Hihetetlen, hogy máris eltelt 10 év, közben meg nagyon sok minden történt velem. Nagyon gazdag időszak volt ez számomra, mondhatom, ezalatt történtek a legfontosabb dolgok az életemben. Ennek köszönhetően pedig nagyon szerencsés és nagyon boldog vagyok. Ennél többet nem akarnék, néha azt gondolom, hogy túl sok is jutott a jóból. Egyetlen negatívum sem jut eszembe, ami ezalatt a 10 év alatt történt velem. Na jó, az elhízáson kívül..de azzal is leszámoltam hálistennek :)

10 év után cseppet sem érzem magam öregebbnek, komolyabbnak, mint aki akkor voltam. Csupán sokkal több erőt érzek magamban, én még több tenni akarást. 
Én ugyanaz vagyok, csak az események, személyek, történések lettek sokkal szebbek, jobbak.

19 megjegyzés:

Ditta írta...

Nagyon nagyon jó lett!!,nagyon ügyes vagy Edó,ezért most adnék is Neked " Egy jó szót":-)

http://eszterszappan.blogspot.com/2011/03/egy-jo-szo-jatek.html

zsuzsiga írta...

Gratulalok a 10 evhez, s meg sok sok evtizedet kivanok neked:). Es imadnivalo meg nagyon otletes a torta, ugyes vagy nagyon. Puszi

Erdős Éva írta...

Hű, de ügyes vagy! Gretulálok, és további jókat kívánok!
Mosolygós, boldog , szép napokat!

sedith írta...

Gratulálok, drága Edó!:)
Én sem akartam hinni két évvel ezelőtt, hogy már eltelt 10 év. Én is ugyanaz maradtam, úgy érzem. Csak a húszévesek lassan csókolommal köszönnek már, az a baj. :P

A torta nagyon vagány, biztos finom is volt.:)
Puszi

Edó írta...

Ditta,köszönöm,nagyon aranyos vagy!Jól indul a napom:)

Zsuzsika,köszi a gratulációt,köszi a dícséretet!:)

Éva,köszönöm,nagyon kedves vagy!

Edith,köszi!A húszéveseknek ne engedd,hogy csókolomot köszönjenek!!!

Császár Erus írta...

Gratulálok! Ez a torta nagyon illő volt a találkozóra, nagyon jól kiötölted:) Tőlem is kapsz "Egy jó szót", nagyon megérdemled!

Hajnalka írta...

Fantasztikus amit a tortákkal művelsz:-) Nagyon szép lett:-)
Gratulálok a tízéveshez, és kívánok még nagyon sokat! :-)

Névtelen írta...

A torta is nagyon szép és biztosan nagyon finom is volt,de az ,hogy semmit nem változtatok...........Mintha most készülnétek ballagni.
Pusz L.Laura

Bianka írta...

Nagyon szép

Helga írta...

Hűha, 1o év, milyen hihetetlen!Szuper ötleted volt a tortával!
Gratulálok az elmúlt 1o év sikereihez, csak így tovább.

Anikó írta...

Nézz be hozzám is légyszíves egy szóra:-))))

Kata írta...

Jajj, na, a "tinglitángli" csapat, hogy Lukit idézzem! Drágák vagytok!

Kiskukta írta...

Nagyon jó lett a torta, nem csodálom hogy tetszett mindenkinek! Grat a 10 évhez!

Edó írta...

Erus,drága vagy,köszönöm:)A leveledre is válaszolok,eddig sehogy sem volt időm..

Hajnalka,kedves vagy,köszönöm!

Laura,én is épp ezt mondtam.Mindeki ugyanolya,senki nem változott,természetre sem!Nagyon jó volt újra együtt.Puszik!

Köszi Bianka!

Helga,köszi,nektek is lesz hamarosan:)

Anikó,köszönöm szépen,nemsokára megyek hozzád!

Kata,nem is tinglitángli,képzeld el,a kapus mikor meglátott minket azt mondta:Ezek akik megjöttek,10 éve végeztek,az iskola réme.:)))Aztán odatette,hogy a fiúk.Hiányoztál,sajnálom hogy nem lehettél velünk..:(

Noémi köszönöm szépen!

Cecilia írta...

Tök jó lett a torta! Igazán illő egy 1O éves találkozóra. Gratulálok a tortához is és az elmúlt 1O év sikereihez!

Zsiri írta...

Nagyon édi a kukac :)))

Ami írta...

Szépséges lett!

És én is szeretnék adni egy "jó szót" :)

Viki írta...

Edó! első sor balról a harmadik vagy ? - remélem jól eltaláltam :)

Júúúj de jó lett volna belekuksizni abba a "Naplóba"
Nagyon szépre sikerült, gondolom mindenki örül a "jegyek"-nek.

Hoztan is "Egy jó szót" Neked, de nem csak ezért, hanem úgy általában a sok-sok minden szépért, jóért, kitartásodért, akaratodért, családszeretetedért.

http://eszterszappan.blogspot.com/2011/03/egy-jo-szo-jatek.html

Cirelin írta...

Remek lett, eszméletlenül jól néz ki, profi munka! :)